byebyebye

Na, amúgy én már majd egy hete itthon vagyok, ahogy Milu is írta. Péntek hajnalban érkeztem meg, soksok óra repülés majd vonatozás után Kassára,innen meg már egyszerű volt hazajutnom.Főleg azért, mert kijöttek elém, és reggel 6kor már Zsolcacityben lehettem.
Olyan jó most itthon! Az idő nagyszerű, és én is jól érzem magam így munka nélkül. Persze napok óta 7:50kor kelek - munkába is mindig ekkor kellett,de ezt majd csak kiheverem...
Eredeti tervek szerint e hét hétfőn utaztam is volna vissza, de a szóbeli nyelvvizsgát holnapra tették, így felesleges lett volna; maradtam inkább a fenekemen és próbáltam tanulni.
Milu meg már úton van hazafele, ha jól számolom,lassan megérkezik Brüsszelbe - legalábbis tavaly,mikor én is Eurolines-szal jöttem haza, az is a londoni járat volt, és fél5re ért a belga fővárosba. De Milu már tegnap este 10óta buszozik, és holnap 11re ér Pestre. Remélem a rengeteg csomagjával azért felengedték a buszra! Ráadásul ő nem is egyedül utazik,egy barátja csatlakozott hozzá. Hogy ki, azt majd ő elmeséli!:)

Az utolsó napjaim nagyon jól teltek,és azért tényleg hiányoznak emberek. Lehet kicsit még Sally is, bár tőle rendesen el sem köszöntem, csak integettem neki, Bettyt meg elfelejtettem felkeresni. A főnökség is rendes volt, azt mondták, bármikor visszamehetek, persze elég gyorsan felvettek a helyemre egy lengyel lányt - majd még egyet. És a város is olyan szép volt az utolsó nap! Na meg a sárkányos 3D-s film szuperklassz volt, a Cemetery Junction* meg - amire belógtunk - nagyon vicces! És itthon eddig sehol sem leltem meg!:(
A hazautam is kalandos volt, de nem annyira,mint az odaút; ahhoz Milu is kellett volna. Így elég eseménytelenül telt a repülés, csak egy fura fickóval akadtam össze, aki 5éve kint dolgozik,de semmit sem ért angolul: ezért sem tudta,hogy fél órát miatta késett a repülő.Ugyanis valaki más beszállókártyájával szállt fel a gépre:) De azért időben megérkeztünk Szlovákiába, ahol felszálltam egy rozoga kis airport shuttlere - sok sok cigánnyal egyetemben, akik nekipréseltek az ablaknak, és bebuszoztam Pozsonyba. Itt elálldogáltam 2órát, vettem vizet,mert ekkor már majd szomjan haltam, majd 11kor felszálltam a vonatomra és 6órát zötykölődtem. Remélem Milu többet tud aludni, mint én,mert nekem kábé 5perc jutott. Mikor már majdnem elaludtam, bejött egy szlovák lány a kabinba és elkezdett valamit károgni nekem,persze egy szavát sem értettem s máig nem tudom, ugyan mit akarhatott. Felajánlottam neki, hogy beszélhetünk angolul,de erre csak röhögött - magyarul inkább nem szólaltam meg,mert féltem,hogy megvernek...
Aztán holnap mindenki szorítson nekem!:)

*Ez amúgy Ricky Gervais - Stephen Merchant új angol filmje, kint nagyon nagy reklámja van, de a britek amúgy is bírják Gervaist: ő a legnépszerűbb angol humorista, s nem mellesleg az Office kitalálója.Úgyhogy hajrá,mindenki nézze meg jó gyorsan!!!

Ma délután majdnem lehányt egy sirály.

Hát igen, ez egy ilyen nap volt. Itt van ez a hülye vulkáni hamu, ami miatt Európa összes repterét lezárják lassan s amiről nem tudni, mikor oszlik el. (Akár egy évig is eltarthat!!!) Viszont legalább a nap szépen sütött s szintén a hamu miatt az elkövetkező hetekben csodaszép naplementékre lehet számítani. Ezt tegnap le is teszteltem és elkerekeztem Cramondba.
Végül eldöntöttem, hogy elmondom a melóhelyen, hogy elhúzok, már egy beszédet is alkottam amit ma akartam közölni Lornával, de persze nem jött össze. Pedig egész nap gombóc volt a gyomromban miatta. Munkáról jut eszembe, lehet írtam már róla, hogy ki kell töltenem egy ilyen ételhigiéniás tesztet. Sally előre felkészített, hogy ő 27pontot ért el, én biztos kevesebbet fogok, mert némelyik kérdés nagyon bonyolult. Ehhez képest 30/30at értem el, és a kérdések zöme hatalmas hülyeség volt. Pedig a főfőnökasszony még a kedvenc főszakácsomat is mellém ültette, hogy segítsen eligazodni az útvesztőben, de tőle csak megerősítést kértem. Bárcsak minden elkövetkezendő vizsgám ilyen könnyű lenne:)
A héten a Starbucks nagyon stresszes: soksok ideges ember, akik mind különösebb kávékat kérnek (van pl. chai tea latte is!!!) és mind gonoszul néznek rám. Viszont kávékat szeretek főzni, mert nagyon sokat tanultam belőle. Kész kávéfőző expert leszek a végére! És mert tegnap a reggelimhez tudtam csinálni magamnak karamellás forró csokit! (A héten amúgy - csütörtök kivételével - minden nap lenyúltam egy kis doboz ananászt - árulunk ám ilyent is. Ma három dobozzal is. Imádom az ananászt.)
Milu megint melózik a hétvégén, így egyedül fogok kalandozni. Valszeg elmegyek Livingstonba - van ott egy hatalmas outlet, majd főzök, vasárnap pedig bolhapiac - mi más?:), este meg esetleg elnézek egy jazzklubba, ahova Ramón hívott valami flamencoestre. És persze az összes fennmaradó szabadidőmben németezek, mert ha most sem sikerül a szóbeli, úszik minden.

helyzet

Minden unalmasabb, most, hogy Milu is elkezdett dolgozni. Pedig csak egy napja...Most már legalább megérti, hogy a nap végére miért esek szét én is mindig. És miért alszok be 10előtt.
Ma meg mennie kell a Sheratonba, déltől 9ig ott lesz. Sürgősen találnom kell valami programot! Milyen lenne már, ha unalmamban németeznék?! Már a takarítás is sok volt. Pedig! Boxy pénteken közölte, hogy jövőhéten az előttünk itt lakó lány látogatóba érkezik a nagymamájával. És itt lesznek 5napot. Milyen jó is, legalább nem leszek egyedül. (A nagyi meg biztos rossz véleménnyel lesz rólam, ha meglátja az iszonyat mocskos tűzhelyet. Amit hetente lesúrolok, de amin ez nem látszik meg.És amit Boxy egy főzés alkalmával ugyanúgy összekoszol...)
Amúgy meg lélekben készülök a nyelvvizsgára. A magnó, ami ugye a szóbeli része, április 24.én lenne, és már nézegettem repjegyeket akkorra. A csavar csak az benne, hogy a nyelvvizsga után jönnék is vissza még két hétre. Jó, tudom, hogy ez logikátlan hangzik, de ha hétfő éjfélig foglalok, 30fontból eljutok Pozsonyba majd vissza. Itt pedig egy nap alatt ennél simán többet keresek. Teljesen megéri. (Persze Pozsonyból még haza kell jutnom, de ez részletkérdés. És még semmi sem biztos. Lehet nem kapok szabit, vagy lehet, hogy a szóbeli szóbeli része nem május 8.án, hanem hamarabb lesz. A legjobban május 15.nek örülnék. Akkor, az eredeti tervhez igazodva, hazafelé bejárhatnánk egész Európát. Persze beugranánk Németországba is, csak hogy készüljek kicsit a nyelvvizsgámra:))

Mory

Közeledünk...

Imádom a kenyereket! Komolyan, a kenyér a legjobb a skóciai életben. Végre minden napomat kezdhetem finom kis teljes kiőrlésű vagy magvas csodával, ami nem mellesleg szuperfinom is. Nyami.
A másik, amit imádok, az a péntek esti bevásárlás. Órákat tudunk elfecsérelni a Morrisonsban - de szigorúan csak este 7után! - és keresni az akciós pékárut. Tegnap beszereztünk egy 12darabos zsemlepakkot is mindössze 9pennyért; azt hiszem, teljesen megfertőződtünk az olcsó pékárukkal.
Ma meg, követve a tegnapi újdonsült magyar cimbik tanácsait, elnéztünk a lengyel boltba, majd a St. James plázába az Egyfontosba. Végül lett tepsink - juhéééé!, és vaníliacukrunk is - juhééjuhéé!!; és azt is megtudtuk, hogy olcsó húsért érdemes kiutazni a nagyteszkóba, de oda is csak 6után.


Ami meg elkeserítő, az az, hogy számolgattunk. Nekem még lenne is pénzem, legalábbis ha megkapnám gyorsan az NI számom, akkor még pénteken kifizetnének, majd fordítottam is, és azért is kapok majd valamennyit, de ez közel sem elég. A hazautamat tudnám még finanszírozni, meg esetleg nyelvvizsgára jelentkezni és ennyi. (Komolyan Noi, még mérleget is csináltam tartozik-követel oldallal, de az is csak csúnya dolgokat mutatott.) Nem akarom itthagyni Edinburgh-ot! Még akkor is maradnánk májusig, ha nem lenne munkánk, max. meghúzódnánk a Leithi patak partján. A bőröndünkben.


Mert mindenhol csak az ismerős számít. Egyik újdonsült cimbink angolul is alig tud, de két munkahelye is van, mert már a repcsin kapott munkát itt élő magyarok segítségével. Én meg hiába írtam a közelben élő távoli rokonomnak, még vissza sem írt, hogy kopjak le.
Kapcsolatok nélkül itt sem mehetünk semmire sem. A cv-k semmit sem érnek, ahogy a rengeteg elpocsékolt e-mail sem.
De a nap süt, és a tészta is tök finom lett, amit tegnap csináltam.
Lehet szakácsnak kéne jelentkeznem. Hmmm...

Annyira azért nem vagyok elkeseredve. Csak rossz így. Nem vagyok buta és jól beszélek angolul, még sem találok semmit sem. És még nem akarok hazamenni. Olyan vicces ez az önálló élet. Tök ügyes vagyok meg minden. És talán még Milu sem utál.

(Ja, és kommenteljetek! Mert ha nem, akkor megverem Milut!)

Igen, fagyi. Februárban. A rövidnacis, rövidujjú pólós emberekről nem is beszélek.

Hát ennek most nem lesz címe

Hát most így épp ebéd előtt állunk, szóval megpróbálom gyorsan összefoglalni a dolgokat. ma voltunk interjúztatáson, hogy legyen national insurance számunk, ahol csomó kérdést feltettek nekünk mindenféléről, Csillától azt is megkérdezték, hogy milyen nemű, az én esetemben erre nem volt szükség:)
jajj amúgy vásároltunk is tegnap, vettünk öblítőt, és így végre meg tudtuk ejteni az első mosást is. csöppet túlzottan automata a mosógépünk, szóval ilyet, hogy hány fokon akarunk mosni, meg hogy főzőmosás vagy öblítőmosás (most úgy beszélek mint aki amúgy értene hozzá), ilyenek nem voltak, hanem programot kellett választani meg az options menüt összevissza nyomkodni, de végül csak kimosta a ruháinkat, szóval nincs gond.
Továbbra is töretlen lelkesedéssel keresgélünk munkát és voltunk olyan szemetek is, hogy egy kisebb csalásra vetemedjünk és tegnap mi magunk adtunk fel netes álláshirdetést "bar staff wanted" címmel, megadtunk hozzá egy most létrehozott e-mail címet, amire az elmúlt kb 15 óra alatt 50 jelentkezést írtak, önéletrajzok tömkelegével. Ez egyrészt arra jó, hogy lássuk milyenek a jó jelentkező levelek és önéletrajzok, másrészt arra, hogy rájöjjünk, hogy kb semmi esélyünk nincs ennyi jelentkezővel szemben... Mondták páran a városban, hogy nagy a munkanélküliség, meg hogy válság van, de hát na, jók vagyunk mi:)

Ebből fakadó haragunkból itt Csilla épp ágyúval lövi a várost. Ugye, hogy
látszik a harag az arcán?

Viszont a tegnapi nap során bejártuk a város összes munkaközvetítő ügynökségét és leadtuk az önéletrajzunkat, vagy elküldtük nekik e-mailben, úgyhogy mi tényleg de tényleg...

Ez ugyanaz az ágyú, de itt már sokkal "barátibb" viszonyban vagyunk vele:)

Na még azért egy pár képet a városról rakunk fel, csak hogy legyen:

Ilyen buszokkal szoktunk nap mint nap utazni, (persze nem mind rózsaszín) és a legjobb hely az emelet első ülésén van.

1. munkanap

"Bears, beets, battlestar galactica..."

A tenger újabb színe

És igeeeeen: a tegnapi néni tényleg azért hívott be mára, mert kaptam egy part time jobot egy város széli Clintonsban. Persze az kicsit rontja az élményt, hogy csak az nem kapta meg az állást, aki nem tudta igazolni a személyazonosságát. De ma már kezeltem a kis köcsög fontokat meg pennyket is, és a végén semmi sem hiányzott a kasszából!!!


A tegnapi nap végén olyan fáradtak voltunk már, hogy nem is számoltunk be a 2. interjúnkról. A Murrayfield Golf Clubba kellett elbuszoznunk, ami egy tök elit hely nem messze a városközponttól. Persze a végén kiderült, hogy annyira nem is elit, mert a szakácsfiú karján egy hatalmas tetoválás volt, ami inkább tök menőn nézett ki. Az interjú amúgy jól ment, jó fej volt a főszakács, John, és még az angolkámat is megdicsérte:)


Utána összefutottunk egy magyar lánnyal, aki szintén a golf klubba jelentkezett, ő meg jó sok tanáccsal látott el minket. Hazafele gyalogolva be is mentünk a CareerScotlandba, ahol átnézték a cv-nket és kiderült, hogy az europass önéletrajzunk egy nagy kalap kaki volt. Legalább már tudjuk, eddig miért nem reagáltak az emailjeinkre...

Újdonsült sirály barátomról készült kép

Este pedig az ASDA-ban voltunk fekete nadrágot venni, és kaptunk is egyet 5fontért. Pedig ez szerepelt a mit vigyek Skóciába? listámon, de mivel a sajátomat otthon nem nagyon szerettem - s mivel kilógondjaim voltak a poggyásszal, utolsó pillanatban ki kellett dobnom a bőröndből - Ödönből.

Közkívánatra

Ebben az utcában lakunk.

Ez a kukánk!

Ez a lakásunk.

Ez pedig a szomszéd.

Ő pedig a házőrzőnk.

A hátralévő kb. 1600 km

A pozsonyi reptér nem volt igazán nagy szám, de mivel friss repülők vagyunk, ezért egy fényképet megért számunkra:A kezdeti ijedelmekhez képest már 6:20-ra a reptérre értünk, a gépünk meg csak 8:50-kor indult, úgyhogy volt időnk a maradék kajánk elfogyasztására, vagy legalábbis annak megkezdésére:) na meg a csomagok közt is kellett egy jó nagy átcsoportosítást végeznünk, mert 15 kilós pakkot engednek be a csomagtérbe, 10 kilósat az utastérbe.


Az átpakolás után rájöhettünk, hogy a Ryanair mérlege egy kicsit máshogy van beállítva, mint az otthoni, ugyanis mindkettőnk csomagja jócskán meghaladta a 15 kilót. A homoerotikus* vigyort elejtő kedves ryanaires munkatárs az én 17 és fél kilós hátizsákomat lazán felengedte a gépre, Csilla 16,8 kilós bőröndjével kekeckedni támadt kedve, úgyhogy pár ruhát átpakoltunk a kézipoggyászunkba, ami így becslésünk szerint olyan 12-13 kilót nyomhatott, szóval sürgősen neki kellett állni minden lehetséges cuccot bepakolni a kabátzsebeinkbe, pár kaját, így a jó magyar háztartási kekszet is kénytelenek voltunk bontatlanul kidobni. (bocsi Panni és Anna:)


De azt most nem tudnám leírni, hogy hogy néztünk ki, amikor ki kellett pakolni a kézipoggyászainkat meg zsebeinket, mert kb a fél pozsonyi reptér röhögött csak rajtunk, annyira látszott, hogy nem igazán tudjuk, hogy megy ez a repülés dolog. Csillának be is sípolt a fémdetektor, úgyhogy alaposan megmotozták és meggyőződtek róla, hogy mégse akarjuk felrobbantani a gépet, de még eltéríteni se.
Végül a kézipoggyászunkat se mérték le, úgyhogy ezek után még viccesebb lehetett, ahogy a tömeg azt látta, hogy szépen pakoljuk a kajákat a szemetesbe:)

A repcsizés egész jó volt, kb 2 és fél óra alatt értünk Edinboróba (amit amúgy a gépen utazó párszáz embernek a 90%át kitevő lengyel, szlovák és egyéb szláv népség Edinburgónak mond), a gép elég csöves volt, igazi fapados, tömeg, emberi bűz meg ilyesmi.
Az edinborói reptér klasszisokkal jobb és nagyobb volt, mint a pozsonyi. Ahogy leszálltunk, felhívtuk Boxy barátunkat, akinél lakunk, hogy megérkeztünk a reptérre, mindjárt felszállunk a 100-as vagy 35-ös buszra, és találkozunk a Princes Streeten. Meglepetésünkre várt ránk Kristóf barátunk a reptéren, akivel kb 3 hete váltottunk e-mailt, aztán az utazásunk napján kérdezte, hogy "gyödtök?", amire válaszoltunk is még gyorsan a pozsonyi reptéren, de nem kaptuk meg az ő válaszát, hogy ki is jön értünk egy sima vékony pulcsiban, míg mi télikabátban, sapkában és sálban szálltunk le a magyar éghajlathoz szokva.
Na hát azt hittük, a balszerencsénket otthon hagytuk, mivel nem zuhant le a gép, úgyhogy már úgy is vettük, hogy sikerrel megtettük az utat. Ekkor, este 11 órakor (otthoni idő szerint éjfél) még nem sejtettük, hogy otthon már fél3 lesz, mire betoppanhatunk lakóhelyünkre. A 100-as busszal 3 és fél font lett volna az út, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy a 35-össel jövünk, mert azzal csak 1,2. Egy hatalmas emeletes busz volt, külön poggyásztartó résszel és egész modern berendezéssel.
Elég váratlanul ért minket, amikor a semmi közepén lerobbant, és mondta a sofőr (amit meg is értettünk!!!), hogy nem tud tovább menni, és sétáljunk be a plázához, onnan indulnak más buszok. Be is sétáltunk, csakhogy már elmentek az utolsó buszok, úgyhogy jobb híján visszagyalogoltunk az esőben a lerobbant buszhoz. Eközben Boxy barátunkat lehetetlen volt elérni, mert a telefonjaink nem igazán akartak működni, úgyhogy csak elképzelni tudtuk, hogy mennyire ideges lehet, ahogy ázva-fázva várakozik ránk.
A sofőr végül elvitt minket az éjszakai buszok megállójába, ahol 2 kedves részeg ír focista odajött a 2 hülye ír fejével és nagy nehezen kivettük, hogy azt akarják, hogy menjünk 5en közösen taxival és felezzük meg a taxi árát. Nemsokára jött is a taxi és elvitt minket a Princes streetre. mielőtt Boxyhoz értünk, a részeg arcok kipattantak a kocsiból 1,20at a kezünkbe nyomtak és eltűntek. Kb ekkor járt 10 fontnál a taxióra, persze még így is jobban jártunk, mert az éjszakai buszra fejenként 3 font lett volna a jegy. Út közben Boxyt is felvettük és együtt érkeztünk meg a lakásunkra, de erről majd később...

és a kaland elindult

Megérkeztünk. Bár sokáig nem hittem el, hogy ez valaha is be fog következni. Komolyan, ennél szerencsétlenebb utazásunk csak akkor lehetett volna, ha furikban toljuk el egymást egész Edinburghig. De kezdem az elején.
Reggel háromnegyed 7kor már útban voltunk a Tiszaira. Anya bevitt, ezzel is megkönnyítve a cipekedést:) A fél8as gyorssal mentünk fel Pestre, ahol átszálltunk egy győri vonatra. Fél1kor már Győrben voltunk, ahol 2órát várhattunk a rajkai csatlakozásra. Addig a nehéz pakkokat leadtuk megőrzésre, és elindultunk szétnézni meg pisilni.

Közben Nessie nyomába is belebotlottunk, és meg is örökítettük. Vérbeli nyomozók vagyunk.


Három előtt valamikor indultunk Rajkára, ahová végül 1órát kellett utaznunk. De legalább a személyvonat menő volt, még ki is jelezte az állomásokat. Eddig elég simán ment minden. Sőt, túl simán. Rajkára megérkezve azonban rájöttünk, hogy ez a falu egy kis szarcsimbók a határt mentén, ahonnan vonat nem közlekedik Pozsonyba, de busz is csak naponta kétszer. Sebaj, egy étteremben útba igazítottak minket, így elindultunk a fejenkénti 25kilónkkal a faluközpontba. A gond csak az volt, hogy az egyetlen igénybe vehető buszról mindenki mást mondott. Valaki szerint itt van a megállója, valaki szerint 100 méterrel odébb, valaki ott él a faluban, de nem is hallott még ilyen buszról, vagy szerintem azt sem tudja, mi az a Pozsony. Ja, egy bácsival németül is beszélgettem, de persze ő megint másshova irányított minket. Végül ott vártunk Rajkán 2órát. A busznak 17:10kor kellett volna jönnie, de 20perces késés után rájöttünk, hogy valszeg rossz helyen várunk. Így elkezdtünk taxit keresni, mintegy utolsó reményként. Ekkor már kezdtem kételkedni abban, hogy megérkezünk.
A taxi végül 40euróért vitt ki minket a 20kilométerre fekvő Pozsonyba. Nesze neked spórolás! De legalább megérkeztünk.