2010. február 16., kedd


Hát ennek most nem lesz címe

4
Hát most így épp ebéd előtt állunk, szóval megpróbálom gyorsan összefoglalni a dolgokat. ma voltunk interjúztatáson, hogy legyen national insurance számunk, ahol csomó kérdést feltettek nekünk mindenféléről, Csillától azt is megkérdezték, hogy milyen nemű, az én esetemben erre nem volt szükség:)
jajj amúgy vásároltunk is tegnap, vettünk öblítőt, és így végre meg tudtuk ejteni az első mosást is. csöppet túlzottan automata a mosógépünk, szóval ilyet, hogy hány fokon akarunk mosni, meg hogy főzőmosás vagy öblítőmosás (most úgy beszélek mint aki amúgy értene hozzá), ilyenek nem voltak, hanem programot kellett választani meg az options menüt összevissza nyomkodni, de végül csak kimosta a ruháinkat, szóval nincs gond.
Továbbra is töretlen lelkesedéssel keresgélünk munkát és voltunk olyan szemetek is, hogy egy kisebb csalásra vetemedjünk és tegnap mi magunk adtunk fel netes álláshirdetést "bar staff wanted" címmel, megadtunk hozzá egy most létrehozott e-mail címet, amire az elmúlt kb 15 óra alatt 50 jelentkezést írtak, önéletrajzok tömkelegével. Ez egyrészt arra jó, hogy lássuk milyenek a jó jelentkező levelek és önéletrajzok, másrészt arra, hogy rájöjjünk, hogy kb semmi esélyünk nincs ennyi jelentkezővel szemben... Mondták páran a városban, hogy nagy a munkanélküliség, meg hogy válság van, de hát na, jók vagyunk mi:)


Ebből fakadó haragunkból itt Csilla épp ágyúval lövi a várost. Ugye, hogy
látszik a harag az arcán?


Viszont a tegnapi nap során bejártuk a város összes munkaközvetítő ügynökségét és leadtuk az önéletrajzunkat, vagy elküldtük nekik e-mailben, úgyhogy mi tényleg de tényleg...
Ez ugyanaz az ágyú, de itt már sokkal "barátibb" viszonyban vagyunk vele:)

Na még azért egy pár képet a városról rakunk fel, csak hogy legyen:

Ilyen buszokkal szoktunk nap mint nap utazni, (persze nem mind rózsaszín) és a legjobb hely az emelet első ülésén van.



4 megjegyzés:

Zavek írta...

Jéé én is 22-essel járok:D, és az se rózsaszín.
De ha már itt vagyok:
Boldog Születésnapot Noémi!:)

McCsilla írta...

Te Zavek, te ezt honnan tudtad? Tökre érdekel:D
(Pedig milyen menő lenne egy rózsaszín 22es, nemde?)

Zavek írta...

Iwiw. (vagy inkább, wiw). Blogon keresztül még úgyse köszöntöttem fel senkit:)

Noilla írta...

Köszke :)

Megjegyzés küldése