2010. április 16., péntek


Ma délután majdnem lehányt egy sirály.

0
Hát igen, ez egy ilyen nap volt. Itt van ez a hülye vulkáni hamu, ami miatt Európa összes repterét lezárják lassan s amiről nem tudni, mikor oszlik el. (Akár egy évig is eltarthat!!!) Viszont legalább a nap szépen sütött s szintén a hamu miatt az elkövetkező hetekben csodaszép naplementékre lehet számítani. Ezt tegnap le is teszteltem és elkerekeztem Cramondba.
Végül eldöntöttem, hogy elmondom a melóhelyen, hogy elhúzok, már egy beszédet is alkottam amit ma akartam közölni Lornával, de persze nem jött össze. Pedig egész nap gombóc volt a gyomromban miatta. Munkáról jut eszembe, lehet írtam már róla, hogy ki kell töltenem egy ilyen ételhigiéniás tesztet. Sally előre felkészített, hogy ő 27pontot ért el, én biztos kevesebbet fogok, mert némelyik kérdés nagyon bonyolult. Ehhez képest 30/30at értem el, és a kérdések zöme hatalmas hülyeség volt. Pedig a főfőnökasszony még a kedvenc főszakácsomat is mellém ültette, hogy segítsen eligazodni az útvesztőben, de tőle csak megerősítést kértem. Bárcsak minden elkövetkezendő vizsgám ilyen könnyű lenne:)
A héten a Starbucks nagyon stresszes: soksok ideges ember, akik mind különösebb kávékat kérnek (van pl. chai tea latte is!!!) és mind gonoszul néznek rám. Viszont kávékat szeretek főzni, mert nagyon sokat tanultam belőle. Kész kávéfőző expert leszek a végére! És mert tegnap a reggelimhez tudtam csinálni magamnak karamellás forró csokit! (A héten amúgy - csütörtök kivételével - minden nap lenyúltam egy kis doboz ananászt - árulunk ám ilyent is. Ma három dobozzal is. Imádom az ananászt.)
Milu megint melózik a hétvégén, így egyedül fogok kalandozni. Valszeg elmegyek Livingstonba - van ott egy hatalmas outlet, majd főzök, vasárnap pedig bolhapiac - mi más?:), este meg esetleg elnézek egy jazzklubba, ahova Ramón hívott valami flamencoestre. És persze az összes fennmaradó szabadidőmben németezek, mert ha most sem sikerül a szóbeli, úszik minden.

2010. április 13., kedd


Loch Ness

1



Na hát erre is sor került.. Vasárnap ugyanis Csillával, Boxyval és a perui Alberto barátunkkal felkerekedtünk, béreltünk egy kocsit és nekivágtunk bejárni a skót felföldet és elindultunk egyenesen Loch Ness irányába. És annyira gyönyörű volt, hogy azt leírni nem lehet, és persze a képekről sem fog minden átszűrődni, szóval ezt az embernek saját szemével kell látnia:) Körülbelül 3 és fél órás kocsikázás volt Edinboróból Inverness, ami a nagyjából a tenger és a loch ness között helyezkedik el, aztán onnan szépen végigmentünk a tó északi partján és megcsodáltuk a ragyogó tiszta vizet, a tó partját szegélyező hegyeket és a köztük elterülő zöld legelőket, amik néhol nem is voltak annyira zöldek, mert annyira tele voltak birkákkal, hogy inkább fehérnek nevezném.


És természetesen Nessie-vel is találkoztunk, akiről hosszas nyomozás után megállapítottuk, hogy amellett, hogy ő a loch ness-i szörny, valójában lány, és komoly üzletember, pontosabban üzletszörny, aki felépítette kis üzleti birodalmát a saját hírneve köré, és abból él, hogy a tó partján kis pavilonok ezreiben kis nessie-figurákat ad el, hajós expedíciókat szervez jó pénzért a saját keresésére és nessie-múzeumot működtet a saját ereklyéivel. Szóval azért elég jó üzlet az, ha van a tavadban egy szörny:)


Mindenesetre ha nincs ez a szörny, akkor lehet, hogy nincs ami motiváljon minket és kihagytuk volna ezeket a szép dolgokat:)



És most a remek alkalmat kihasználva itt van egy várva várt pózolós kép rettegett lakótársunkról:)


Útunk során persze a loch ness-en kívül számtalan más tó mellett is elhaladtunk, amiknek a nevét se tudjuk, de mindegyik csodaszép volt.

Aztán miután a keleti partot elhagytuk és végigmentünk a loch ness és egyéb tavak mellett, eljutottunk fort williambe, a nyugati partra, ahol láthattuk az óceánt!! legalábbis annak egy kis öblét:)


Persze ez simán kinéz valami kis tónak, először mi is azt hittük, de attól még ez az óceán:)
(mivel sós volt a vize)

Aztán a hazaúton újra átkeltünk a skót felföldön, ahol nagy nagy kopár hegyek sorát, legelőket és vízeséseket láthattunk, kb ilyeneket:



Nemsokára jönnek a tegnapi, a város tetejéről, az Arthur's Seatről készült képek..