2010. április 16., péntek


Ma délután majdnem lehányt egy sirály.

0
Hát igen, ez egy ilyen nap volt. Itt van ez a hülye vulkáni hamu, ami miatt Európa összes repterét lezárják lassan s amiről nem tudni, mikor oszlik el. (Akár egy évig is eltarthat!!!) Viszont legalább a nap szépen sütött s szintén a hamu miatt az elkövetkező hetekben csodaszép naplementékre lehet számítani. Ezt tegnap le is teszteltem és elkerekeztem Cramondba.
Végül eldöntöttem, hogy elmondom a melóhelyen, hogy elhúzok, már egy beszédet is alkottam amit ma akartam közölni Lornával, de persze nem jött össze. Pedig egész nap gombóc volt a gyomromban miatta. Munkáról jut eszembe, lehet írtam már róla, hogy ki kell töltenem egy ilyen ételhigiéniás tesztet. Sally előre felkészített, hogy ő 27pontot ért el, én biztos kevesebbet fogok, mert némelyik kérdés nagyon bonyolult. Ehhez képest 30/30at értem el, és a kérdések zöme hatalmas hülyeség volt. Pedig a főfőnökasszony még a kedvenc főszakácsomat is mellém ültette, hogy segítsen eligazodni az útvesztőben, de tőle csak megerősítést kértem. Bárcsak minden elkövetkezendő vizsgám ilyen könnyű lenne:)
A héten a Starbucks nagyon stresszes: soksok ideges ember, akik mind különösebb kávékat kérnek (van pl. chai tea latte is!!!) és mind gonoszul néznek rám. Viszont kávékat szeretek főzni, mert nagyon sokat tanultam belőle. Kész kávéfőző expert leszek a végére! És mert tegnap a reggelimhez tudtam csinálni magamnak karamellás forró csokit! (A héten amúgy - csütörtök kivételével - minden nap lenyúltam egy kis doboz ananászt - árulunk ám ilyent is. Ma három dobozzal is. Imádom az ananászt.)
Milu megint melózik a hétvégén, így egyedül fogok kalandozni. Valszeg elmegyek Livingstonba - van ott egy hatalmas outlet, majd főzök, vasárnap pedig bolhapiac - mi más?:), este meg esetleg elnézek egy jazzklubba, ahova Ramón hívott valami flamencoestre. És persze az összes fennmaradó szabadidőmben németezek, mert ha most sem sikerül a szóbeli, úszik minden.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése