2010. február 6., szombat


és a kaland elindult

2
Megérkeztünk. Bár sokáig nem hittem el, hogy ez valaha is be fog következni. Komolyan, ennél szerencsétlenebb utazásunk csak akkor lehetett volna, ha furikban toljuk el egymást egész Edinburghig. De kezdem az elején.
Reggel háromnegyed 7kor már útban voltunk a Tiszaira. Anya bevitt, ezzel is megkönnyítve a cipekedést:) A fél8as gyorssal mentünk fel Pestre, ahol átszálltunk egy győri vonatra. Fél1kor már Győrben voltunk, ahol 2órát várhattunk a rajkai csatlakozásra. Addig a nehéz pakkokat leadtuk megőrzésre, és elindultunk szétnézni meg pisilni.

Közben Nessie nyomába is belebotlottunk, és meg is örökítettük. Vérbeli nyomozók vagyunk.


Három előtt valamikor indultunk Rajkára, ahová végül 1órát kellett utaznunk. De legalább a személyvonat menő volt, még ki is jelezte az állomásokat. Eddig elég simán ment minden. Sőt, túl simán. Rajkára megérkezve azonban rájöttünk, hogy ez a falu egy kis szarcsimbók a határt mentén, ahonnan vonat nem közlekedik Pozsonyba, de busz is csak naponta kétszer. Sebaj, egy étteremben útba igazítottak minket, így elindultunk a fejenkénti 25kilónkkal a faluközpontba. A gond csak az volt, hogy az egyetlen igénybe vehető buszról mindenki mást mondott. Valaki szerint itt van a megállója, valaki szerint 100 méterrel odébb, valaki ott él a faluban, de nem is hallott még ilyen buszról, vagy szerintem azt sem tudja, mi az a Pozsony. Ja, egy bácsival németül is beszélgettem, de persze ő megint másshova irányított minket. Végül ott vártunk Rajkán 2órát. A busznak 17:10kor kellett volna jönnie, de 20perces késés után rájöttünk, hogy valszeg rossz helyen várunk. Így elkezdtünk taxit keresni, mintegy utolsó reményként. Ekkor már kezdtem kételkedni abban, hogy megérkezünk.
A taxi végül 40euróért vitt ki minket a 20kilométerre fekvő Pozsonyba. Nesze neked spórolás! De legalább megérkeztünk.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Furik, vagy talicska???? és nessie itt járt? ha megtaláljátok mondjátok meg neki, hogy rég láttam.

Üdv: az itthon felejtett Panni

McMilu írta...

Pannii, a megoldás határozottan talyiga:) viszont itt skótéknál barrow-nak mondják, szóval most épp az:)
nessienek meg megmondjuk, hogy a loch nessi tó tök hideg, sokkal jobban érezné magát ongabícsen, akkor hátha ti is gyakrabban találkozhattok:)

Megjegyzés küldése