A kezdeti ijedelmekhez képest már 6:20-ra a reptérre értünk, a gépünk meg csak 8:50-kor indult, úgyhogy volt időnk a maradék kajánk elfogyasztására, vagy legalábbis annak megkezdésére:) na meg a csomagok közt is kellett egy jó nagy átcsoportosítást végeznünk, mert 15 kilós pakkot engednek be a csomagtérbe, 10 kilósat az utastérbe.
Az átpakolás után rájöhettünk, hogy a Ryanair mérlege egy kicsit máshogy van beállítva, mint az otthoni, ugyanis mindkettőnk csomagja jócskán meghaladta a 15 kilót. A homoerotikus* vigyort elejtő kedves ryanaires munkatárs az én 17 és fél kilós hátizsákomat lazán felengedte a gépre, Csilla 16,8 kilós bőröndjével kekeckedni támadt kedve, úgyhogy pár ruhát átpakoltunk a kézipoggyászunkba, ami így becslésünk szerint olyan 12-13 kilót nyomhatott, szóval sürgősen neki kellett állni minden lehetséges cuccot bepakolni a kabátzsebeinkbe, pár kaját, így a jó magyar háztartási kekszet is kénytelenek voltunk bontatlanul kidobni. (bocsi Panni és Anna:)
De azt most nem tudnám leírni, hogy hogy néztünk ki, amikor ki kellett pakolni a kézipoggyászainkat meg zsebeinket, mert kb a fél pozsonyi reptér röhögött csak rajtunk, annyira látszott, hogy nem igazán tudjuk, hogy megy ez a repülés dolog. Csillának be is sípolt a fémdetektor, úgyhogy alaposan megmotozták és meggyőződtek róla, hogy mégse akarjuk felrobbantani a gépet, de még eltéríteni se.
Végül a kézipoggyászunkat se mérték le, úgyhogy ezek után még viccesebb lehetett, ahogy a tömeg azt látta, hogy szépen pakoljuk a kajákat a szemetesbe:)
A repcsizés egész jó volt, kb 2 és fél óra alatt értünk Edinboróba (amit amúgy a gépen utazó párszáz embernek a 90%át kitevő lengyel, szlovák és egyéb szláv népség Edinburgónak mond), a gép elég csöves volt, igazi fapados, tömeg, emberi bűz meg ilyesmi.
Az edinborói reptér klasszisokkal jobb és nagyobb volt, mint a pozsonyi. Ahogy leszálltunk, felhívtuk Boxy barátunkat, akinél lakunk, hogy megérkeztünk a reptérre, mindjárt felszállunk a 100-as vagy 35-ös buszra, és találkozunk a Princes Streeten. Meglepetésünkre várt ránk Kristóf barátunk a reptéren, akivel kb 3 hete váltottunk e-mailt, aztán az utazásunk napján kérdezte, hogy "gyödtök?", amire válaszoltunk is még gyorsan a pozsonyi reptéren, de nem kaptuk meg az ő válaszát, hogy ki is jön értünk egy sima vékony pulcsiban, míg mi télikabátban, sapkában és sálban szálltunk le a magyar éghajlathoz szokva.Na hát azt hittük, a balszerencsénket otthon hagytuk, mivel nem zuhant le a gép, úgyhogy már úgy is vettük, hogy sikerrel megtettük az utat. Ekkor, este 11 órakor (otthoni idő szerint éjfél) még nem sejtettük, hogy otthon már fél3 lesz, mire betoppanhatunk lakóhelyünkre. A 100-as busszal 3 és fél font lett volna az út, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy a 35-össel jövünk, mert azzal csak 1,2. Egy hatalmas emeletes busz volt, külön poggyásztartó résszel és egész modern berendezéssel.
Elég váratlanul ért minket, amikor a semmi közepén lerobbant, és mondta a sofőr (amit meg is értettünk!!!), hogy nem tud tovább menni, és sétáljunk be a plázához, onnan indulnak más buszok. Be is sétáltunk, csakhogy már elmentek az utolsó buszok, úgyhogy jobb híján visszagyalogoltunk az esőben a lerobbant buszhoz. Eközben Boxy barátunkat lehetetlen volt elérni, mert a telefonjaink nem igazán akartak működni, úgyhogy csak elképzelni tudtuk, hogy mennyire ideges lehet, ahogy ázva-fázva várakozik ránk.
A sofőr végül elvitt minket az éjszakai buszok megállójába, ahol 2 kedves részeg ír focista odajött a 2 hülye ír fejével és nagy nehezen kivettük, hogy azt akarják, hogy menjünk 5en közösen taxival és felezzük meg a taxi árát. Nemsokára jött is a taxi és elvitt minket a Princes streetre. mielőtt Boxyhoz értünk, a részeg arcok kipattantak a kocsiból 1,20at a kezünkbe nyomtak és eltűntek. Kb ekkor járt 10 fontnál a taxióra, persze még így is jobban jártunk, mert az éjszakai buszra fejenként 3 font lett volna a jegy. Út közben Boxyt is felvettük és együtt érkeztünk meg a lakásunkra, de erről majd később...
