Ítéletidő

Kedves Világ! Légy szíves hagyd abba a velünk való szórakozást és állj vissza a fejed tetejéről.
Mert most tényleg eléggé a feje tetejére van állva és fordítva működik minden, és most nem arról beszélek, hogy az autók az ellenkező oldalon közlekednek meg a nyilvános vécékben másik oldalon van a vécépapír, meg ilyesmi, hanem arról, hogy az időjárás mintha fordítva működne.
Amikor február elején megérkeztünk, el voltunk ájulva, hogy milyen meleg van, de azóta nem hogy nem javult az idő, de még romlott is. Tegnapelőtt ugyanis leesett az első havunk, pedig itt Edinburgh-ban elvileg télen is nagyon nagyon ritkán havazik.
És akkor a szélről még nem is beszéltem, ami mostanában nagyon durva. Kedden délután 2-től 11-ig kellett dolgoznom, és 2-kor olyan idő volt, amiben egy normális ember nem indul el biciklivel, én azonban mégis megtettem, mert nem akartam az éjszaka közepén gyalogolni haza. És akkor a tenger partján haladva megláttam a legnagyobb hullámokat, amiket valaha is láttam életemben. Aztán amikor egy kereszteződésnél le akartam kanyarodni és megálltam a piros lámpánál, hirtelen olyan széllökés kapott el, hogy helyben nekicsapott az épp mellettem elhaladó kamion oldalának. Szegény kamionos olyan rémülten szállt ki, szerintem már egy véletlenül elütött bicajosból kifolyó vértócsa lebeghetett a szeme előtt:) Na de hát nem lett semmi baj, mindenesetre viharos időben ne üljetek bicajra.

Egyébként annyiból jó az ilyen szélsőséges időjárás, hogy ilyenkor az embereknek megered a nyelve. Mert hát jó kis brit szokás minden beszélgetést azzal nyitni, hogy ejj már megint milyen rossz az idő, aztán 5 perc panaszkodás, hogy mennyire elázott a munkába tartó úton és végre ezután megkérdezik, hogy hogy vagy. Amitől néha szintén a falra tudok mászni, mert ez a "How are you?" vagy "Are you okay?" vagy csak simán "Alright?" kérdést minden nap legalább hússzor hallom és egy idő után már kezd dühíteni. Persze, hogy jól vagyok, mért ne lennék jól?? talán úgy nézek ki, mint egy zombi? Vagy minek kérdezgetitek annyit???

Szóval ezek a britek rettenetesen sablonos emberek és nem túl beszédesek, amikor beszélnek is, tök felesleges dolgokat mondanak, szóval bármiféle egy picikét is személyes dolgot elég nehezen lehet megtudni. A perzsa főpincérünkkel még csak 3-szor beszélgettem, de máris mindent tudok Iránról, a feleségéről, arról, hogy milyen fura őszköszöntő ünnepük van, vagy hogy hogyan kell kecskét vágni. Ezzel szemben a skót főnököm, akivel nap mint nap találkozok, most volt hajlandó elárulni magáról az első személyesnek nevezhető információt, mégpedig azt, hogy szereti a whiskeyt és hogy minden héten 2-szer be szokott menni a a közeli skót whiskey-s boltba. Persze ezzel sem árult el magáról túl nagy titkot, ugyanis majdnem minden reggel olyan másnaposan szokott bejönni, hogy amúgy is sejtettem, hogy nem veti meg az alkoholt.

Na most zárom a soraimat, remélem egyszer még a skót whiskeyről közelebbi élményt is közölhetek.

gyors híreink következnek

Glasgowban havazik, itt pedig annyira esik az eső és fúj a szél, hogy reggel gyalogoltam munkába. A farmerem úgy megázott, hogy még délután is vizes volt.
A nagyi és az unoka holnap végre hazamennek.
Én pedig Húsvétkor is melózok. De holnap végre megkapom az első fizum.:) Veszek is egy ananászt!
(Holnap már ráveszem Milut, hogy írjon, de ő most is melózik egészen 11ig. Húzok tanulni én is.)

Háphápháp

Míg Milu munkából munkába szaladgál, nekem kreatívnak kell lennem: a satnya idő ellenére hasznosan kell eltöltenem a hétvégét!
Kezdve a péntekkel. Bár tényleg durván rossz idő volt, egész napos eső és ködfoltok, nem is mozdultam ki. Ráadásul a kedvem is rossz volt, ezért inkább boroztam Boxyval és németeztem. (Nem tudom, a bor hatására történt e, de az egyszer elolvasott szavakra másnap reggel is emlékeztem. Különös, különös.)
Tegnap meg...hajjajjj, olyan kis listát írtam - gondolatban mindig pipáltam a végrehajtott célokat. Pedig a bicajom reggel rászorult egy kis renoválásra, leoperáltuk róla a sárvédőt - máris jobbak vagyunk, mint az itteni bicikliszerelők.
Aztán piros habartkrumplileves főzése után el is indulhattam utamra. Először a cv-met dobtam be egy nagyon tetszetős kávézóba - keresek egy részmunkaidős melót; ahol a főnökkel tök jól elbeszélgettem. Nem csak hogy tudta, mi Magyarország fővárosa, de jól is ejtette ki, s mikor mondtam neki, hogy keletre lakok Budapesttől, betájolta, hogy "akkor a nagy síkság közepén". Mikor meg elmagyaráztam neki a nevem kiejtését, rögtön azt reagálta: "Mint a Chinchillában". És rá is írta ezt az önéletrajzomra. Jó fej:) Bár nem hiszem, hogy megkapom a melót, de ilyen élmények kellenek.
Utána végigszáguldottam a buszok közt a Princes streeten - valahol le kellett parkolnom, mert 3kor Nuriával találkoztam. (Ő a spanyol lány a képeslapos boltból.) Be is néztünk egy kávézóba s végre csak ülhettem, süttethettem az arcomat és várhattam, hogy kiszolgáljanak. Na meg beszélhettem egy kivülállónak a hétköznapi gondokról, aki legalább minden téren egyetértett velem.
Listám következő pontján a tej szerepelt, amiért szintén Nuriával ugrottunk be a Farmfoodsba. 2x2 litert szereztem be végül - ekkor még nem gondoltam bele, hogy mindezt haza is kell cipelnem. Biciklivel. Visszapillantók, vigyázat! Az utolsó feladat az Aldi megkeresése volt, amiből mindössze 3 darab van Edinbraban és mind nagyon messze tőlünk. Sebaj, málhás szamárként elkerekeztem a legközelebbibe, a nap sütött, időm volt rá, mi kell még?
A fura csak az volt, hogy alig voltak a boltban. Pedig. Én azért szépen be tudtam vásárolni ott. Kábé ez eddig a legolcsóbb hely, ahol jártunk. Vagy ha nem is minden, de az akciós termékek meglepően olcsóak. Vegyük pl. a szőlőt, ami mindenhol 2font körül van, itt 59penny. Nem is hittem a szemeimnek. (De azért vettem 2 dobozzal...)
A gond csak az volt, hogy ekkor már két szatyrom is volt, de még messzebb kerültem a lakástól. A kocsik közt nem akartam imbolyogni, ehelyett elővettem kis térképemet, és kibogarásztam, hogy a patak (aka Water of Leith) kábé 100méterre van az Alditól, s amellett megy egy kis gyalogút, ahol sokkal biztonságosabb a biciklizés. Persze ennek ellenére a hazautam elég kalandos 1óra lett: a bicaj folyton bekapta a szatyrot, így a végére csak egy működő füle lett, alul pedig potyogtak ki a szőlők.
Azt hiszem, a városban ezért nem jár senki sem nagybevásárolni biciklivel.
Mára galériázást terveztem - azok ingyenesek ugye, így megint a Water of Leith mellett kerekeztem. Csakhogy miután felcipeltem a bicajt a 40méter magas dombra (a vacak kacskaringós lépcsősoron), a 3 kapu egyikén se tudtam bejutni a modern galériába. Így indultam tovább az Aldiba, mert kuszkuszt akartam ebédelni, és ott láttam olcsón. Aztán végül rizottót vettem, de ez is finom lett. (Ugye, mindig csak dolgozó Milu?)
A nap találós kérdése pedig: vajon az unoka - aki pénteken érkezett - miben keverte ki a hajfestékét?
A helyes megfejtő 1hét ingyenes csövelést nyer a kanapénkon!

Munkából munkába

Hát elég más lett most minden. Csilla hétfőtől péntekig dolgozik reggel 8tól délután 3ig, én meg elég változó műszakokban a hét előre megjósolhatatlan napjain, úgyhogy elég ritkán jön ki úgy a szabadidőnk, hogy mindketten ráérjünk és elmehessünk például kirándulni vagy akárhova.
A két leggyakrabban előforduló műszakom 8tól 5ig tart, illetve 5től hajnali 2ig, utóbbi miatt baromi hasznos, hogy biciklivel járok dolgozni, mert az éjszakai buszok elég ritkán járnak, ráadásul nagyon drágák, és ha még lenne is bérletem, akkor is kéne fizetni érte.
és hát azért elég sok érdekes dolog van egy 5 csillagos hotelben. A munkám nagy része abból áll, hogy edényeket kell elmosogatni, meg tányérokat bepakolni a mosogatógépbe, takarítani furábbnál furább konyhai meg éttermi eszközöket és néhány dologban segédkezni a szakácsoknak, zöldségeket pucolni, kajákat tányérokra szedni meg ilyesmi. És a hotel konyhája baromi nagy. Rengeteg szakács dolgozik sok különböző részlegen, van egy rész, ahol a húsokat sütik a szakácsok, van külön cukrászdás terület kis pékséggel, egy pult, ahol a zöldségeket és a gyümölcssalátákat készítik el és a központi rész, ahol az egyéb főételek meg köretek készülnek. És kaját is kapunk elég rendesen, a hivatalos ebédidőkön túl elég gyakran érkeznek kóstolók és mindenféle finomságok.

A munka elég változó, hogy mennyire nehéz, attól függ, hogy van-e valamiféle külön rendezvény, mert akkor az nagyon meg tudja dobni a forgalmat. Például ma is elég nagy volt a hajtás, pedig ma eredetileg szabadnapos voltam, és pihenésre készültem, de reggel hívtak telefonon, hogy mégis csak be kéne menni... És most így a hétvégém elég hajtós lesz, mert holnap 5től hajnali 2ig dolgozok, aztán másnap délelőtt menni kell pincérkedni, amiről még nem is írtam, az 6ig tart és onnan rögtön mehetek éjfélig hotelezni és utána hullafáradtan dőlhetek le aludni..
Viszont a pincérkedős munka is egész érdekes és tök szívesen csinálom. Testileg elég lefárasztó, mert rengeteget kell szaladgálni és rengeteg jól megpakolt tálcát és tányért kell ide-oda hordozni, viszont izgalmas beszélni a vendégekkel és segíteni nekik, vagy gyakran hallgatni ahogy az ételt szidják, hogy mennyire borzalmas az íze, és ebben teljes mértékben egyet is tudok velük érteni:)

Na hát most csak a munkáról írtam, de ilyennek is kellett lennie, valószínűleg nem sokáig fogom csinálni ezt a 2 melót így egymás mellett, mert így nem maradna időnk kirándulgatni és megtalálni Nessie-t, mert hát végülis azért jöttünk...

helyzet

Minden unalmasabb, most, hogy Milu is elkezdett dolgozni. Pedig csak egy napja...Most már legalább megérti, hogy a nap végére miért esek szét én is mindig. És miért alszok be 10előtt.
Ma meg mennie kell a Sheratonba, déltől 9ig ott lesz. Sürgősen találnom kell valami programot! Milyen lenne már, ha unalmamban németeznék?! Már a takarítás is sok volt. Pedig! Boxy pénteken közölte, hogy jövőhéten az előttünk itt lakó lány látogatóba érkezik a nagymamájával. És itt lesznek 5napot. Milyen jó is, legalább nem leszek egyedül. (A nagyi meg biztos rossz véleménnyel lesz rólam, ha meglátja az iszonyat mocskos tűzhelyet. Amit hetente lesúrolok, de amin ez nem látszik meg.És amit Boxy egy főzés alkalmával ugyanúgy összekoszol...)
Amúgy meg lélekben készülök a nyelvvizsgára. A magnó, ami ugye a szóbeli része, április 24.én lenne, és már nézegettem repjegyeket akkorra. A csavar csak az benne, hogy a nyelvvizsga után jönnék is vissza még két hétre. Jó, tudom, hogy ez logikátlan hangzik, de ha hétfő éjfélig foglalok, 30fontból eljutok Pozsonyba majd vissza. Itt pedig egy nap alatt ennél simán többet keresek. Teljesen megéri. (Persze Pozsonyból még haza kell jutnom, de ez részletkérdés. És még semmi sem biztos. Lehet nem kapok szabit, vagy lehet, hogy a szóbeli szóbeli része nem május 8.án, hanem hamarabb lesz. A legjobban május 15.nek örülnék. Akkor, az eredeti tervhez igazodva, hazafelé bejárhatnánk egész Európát. Persze beugranánk Németországba is, csak hogy készüljek kicsit a nyelvvizsgámra:))

Interjúözön

No hát az elmúlt egypár napban a szokásosnál is több interjún voltam, szombatra 3 is jutott, majd hétfőn, kedden és ma is volt mit csinálnom, és hát jó és rossz tapasztalat is akadt.
Szombaton elsőként egy bicajjal igencsak nehezen megközelíthető Sainsbury-ben voltam, ami nagyjából megfelel a brit spárnak, és van is a városban rengeteg kis üzlete, de amiben én voltam, az egy otthoni hipermarkethez hasonlít. Na hát az ott lefolytatott dolog nem is igazán interjú volt, inkább egy felvételihez tudnám hasonlítani, dvd-n mutatták nekünk a kérdéseket és papíron kellett rá ikszelgetni a válaszokat, de néhány kérdés kb ilyen általános iskola 1. osztály szintű volt. Pl. volt egy olyan, hogy "Judy bevásárlókocsijában 5 narancs van. Ha levesz még 8 narancsot a Sainsbury polcáról, hány narancsa lesz?" és összesen négyen voltunk a felvételiző turnusban, rajtam kívül volt 2 indiai srác, meg egy skót, és a skót fiún komolyan látni lehetett a verítékcseppeket...

Aztán voltam egy belvárosi hotelben interjún, ahol az interjúztató főnök elég komolyan belement mindenbe, kérdezgetett, hogy mit tennék adott szituációkban, aztán közölte, hogy jólvan, minden rendben lesz, de azt ne feledjem, hogy "ez nem Magyarország, itt MUNKAKULTÚRA VAN!" Hát akkor így azért ez eléggé meglepett és megkérdeztem, hogy hol dolgozott ő Magyarországon, vagy egyáltalán járt-e már ott valaha.. Mert azért azt a lazaságot, ami itt van, azt se nevezném igazán munkakultúrának.

Már kezdtem tényleg rosszul érezni magamat, mert nem először történik meg, hogy lenéznek és hátrányban részesítenek csak azért, mert magyar vagyok. 2 hete például olyan interjún voltam, ahol a nő mindenféle kerülgetés helyett közölte, hogy alkalmas vagyok a munkára, minden adottságom megvan hozzá és a hozzáállásommal sincs gond, de mivel magyar állampolgár vagyok, ezért nem biztos, hogy tud alkalmazni, majd felhív...
Na hát ehhez képest az aznapi 3. interjúm így zajlott:

- Good afternoon, my name is Gábor, I am here to apply for the Kitchen Porter job.

és a srác akihez beszéltem, elkezdett nevetni és meglepetésemre magyarul válaszolt:

- Szia, én meg Tamás vagyok, fel vagy véve.

És akkor így ledöbbentségemben azt éreztem, hogy a sors most kárpótolt mindenért, mert amiért eddig nem akartak felvenni, most pont azért vettek fel.
egyébként a Sheraton Grand Hotelről, Edinboró legnagyobb hoteléről van szó, ahol rengeteg ember dolgozik, és a feladatom elméletileg mosogatás, takarítás a konyhában, edények pakolászása és néhány egyszerűbb kaja elkészítése és előkészítése. És természetesen reggeli, ebéd és vacsora is jár, attól függően, hogy mikori műszakban vagyok. És hát ez a műszakbeosztás elég vegyes lesz, de állítólag elég rugalmasak, lehet csereberélni, ami annyiból hasznos, hogy így talán be tudom osztani úgy, hogy a másik munkámra is legyen időm. Ugyanis tegnapelőtt szóltak, hogy felvettek a kávézóba, ahol múlt héten voltam próbamunkán, illetve nem is a kávézóba, hanem annak az étterem részébe pincérkedni, ami annyit jelent, hogy szombatra és vasárnapra lenne elfoglaltságom. Meg azt is jelenti, hogy mehetek a boltba egy fekete nadrágot, meg egy fekete cipőt venni...

Csilláról most nem írtam, de azt azért megemlítem, hogy egyre magabiztosabban bicajozik, ennek köszönhetően ma egy visszapillantóval gazdagabbak lehettünk volna, ha felszedhette volna a földről és nem kell fénysebességgel eliszkolnia:)

Boldog Anyák Napját!

Mert bizony Angliában ma ünneplik. Ennek örömére itt feltehetőleg mindenki étterembe megy - na nem mintha ez más napokon nem így lenne. Persze ezt is csak azért feltételezem, mert sok vendéglátóhelyen ki volt írva az "Ünnepeld az Anyák Napját nálunk" felirat.
Bicajt tényleg beszereztem már én is, de eléggé haragszom rá. Nagyon kattog a váltó, a hátsó kerekem valszeg ereszt; sehol sincs az otthoni bringámhoz képest...A péntekben csak az volt a jó, hogy Ramón elárulta: pénteken minden maradékot hazahozhatunk! Na nekem csak ez kellett, pakoltam is mindent befele. Végül 3kis papírzacskóval hagytam el a Standard Life menzáját - szégyelltem is magam érte...De legalább tudtam szerezni pulykasonkát meg sajtot is!

A szombat

Aztán tegnap, míg Milu három interjún is volt, én csak sétáltam a csodás napsütésben. Meg főztem. Erre vagyok jó.:) De végrevégre hétvége, az a legjobb része a hétnek. Kár, hogy mindezt vasárnap este írom...

Portobello

Miután Milu hazaesett, elkerekeztünk Portobelloba, ahol a tenger sokkal szebb és ami teli van hatalmas kagylókkal. Nem olyan apró kis vacak kagylókezdeményekkel, nem ám, ezeket a szerzeményeket otthon árulni szokták! Itt össze is haverkodtam két kis szálkás szőrő tacsival. Olyan kis aranyosak voltak, ödejöttek hozzám labdázni, bár n a gazdájuk helyében féltem volna, hogy egy nagyobb hullám elkapja őket.

Útban Queensferrybe - River Almond

Ma meg, ahogy előzőleg terveztük, a Forth Rail/Road hídhoz tekertünk el. (Van egy vasúti meg egy közúti is belőle, de egymás mellett vannak.) Az idő persze szürkébb volt, mint tegnap, de legalább nem esett. Összesen biciklizhettünk vagy 35 kilométert, még a hídon is átmentünk North Queensferrybe. A Halálhídon. Szörnyű volt. Iszonyú erősen fújt a szél, igaz, a tengerparton mindenhol fúj, de főleg nyílt terepen félelmetes volt. Azt hittem, biciklistől belesodor a vízbe, sőt, félidőben inkább beleugrottam volna a tengerbe, csak hogy ne kelljen tovább mennem. a túlsó parton aztán megettük előre elkészített szendvicseinket, majd mikor elég bátorságot gyűjtöttünk, indultunk vissza. Végig a tengerparton.

A hidak

A főszakácsunkba amúgy hivatalosan is szerelmes vagyok. Több okból kifolyólag.
1. rendesen ki tudja mondani a nevemet. Nem "Szilia" vagy "Szilla" vagyok neki, hanem Csilla
2. megtanított wrapet készíteni, és mindezt nagyon aranyosan tette - mindennemű ordibálás és te hülye vagy nélkül
3. kinyomtatta a home office-os papírjaimat - két példányban ( Ez a homeoffice egyébként egy hatalma kicseszés az újonnan csatlakozott - 2004ben - EU tagok munkavállalóival szemben. Lényegében egy kártya, amit minden egyes állásodhoz meg kell csináltatnod és ami állásonként 90fontba kerül. A kedves főfőnököm közölte is, hogy ha nem lesz ilyenem jövőhét péntekig, nem tud tovább alkalmazni. Remélhetleg a főszakács a védelmébe vesz majd.)
Legjobb barátomról Sallyről már rég beszéltem, épp itt az ideje. Pénteken épp beszélgettem skót barátommal, Callummal, mert vártam, hogy elmosson egy kanalat, amire szükségem volt. Erre Sally mögém kacsázott, megkocogtatta a vállam, és vihogva közölte, hogy a fiú is hallja: "Na de Szilia, Callumnak barátnője van!"
Ugye hogy jó fej?

Bicajbicajbicaj!

Egész pontosan arról van szó, hogy tegnap én, ma pedig Csilla is bicajt vettünk, és már egész alaposan hozzá is szoktattuk a lábunkat:) és a legjobb, hogy a bicajom 30 fontba került, mert egy bácsi eladta, és miután kb 20 percet beszélt arról, hogy a fia Glasgowba költözött és a bringát itt hagyta, ő meg nem tud vele mit kezdeni, meg arról, hogy ugye én is francia vagyok?? aztán hogy van egy ismerőse, aki már járt Magyarországon, meg ilyen szokásos szövegek, hogy megkedveljem és utána ne legyen bőr a képemen alkudni:) mindenesetre, amikor ma csillának is megvettük a bicajt egy használt bicaj kereskedésben, megkérdezték, hogy majd 2 hónap múlva mennyiért vennék be a bringámat, és azt mondták 35 font, úgyhogy olyan rosszul nem járhattam:)
Jaj és hát a bicikli első féke egy csöppet el volt állítódva, de kb annyira, hogy nem hogy tekerni nem lehetett tőle, de már a küllőket is kocogtatta, úgyhogy azt kénytelen voltam leszerelni egy kés meg egy villa segítségével, mivel más szerszámunk nincsen. Na a villa használatát itt most nem tudnám leírni, azt mutatni kéne:)

Na most, hogy mit jelent Edinboróban bicajozni, azt a következő remekmű mutatja. Amúgy ez egy keresztmetszeti kép a városról:)

Szóval így a városba bemenet először egy laza kis emelkedőn kell felmennünk, aztán egy tökjó kis gurulás a patakig, ahol Csilla dolgozik, aztán egy durván meredek és durván hosszú szakasz, aminek kb a feléig el is jutok, aztán leláncolom egy mellékutcában a bringát és felsétálok a Princes Streetre, a jobcentre-be hogy munkák után kutassak, vagy a kávézóba, ahol minden jel szerint nem fogok dolgozni, vagy a skót boltba, ahol valószínűleg szintén nem, bár ki tudja:)
Ez a skót bolt azért skót bolt, mert skótszoknyákat árulnak, meg skót klánok címereit, skót zászlókat, izmos skótokról és gyenge görnyedt angolokról rajzolt remekműveket, rögbimezeket, és emellett megállás nélkül skótdudás népzene vagy néha skót folkmetál szól. És ez a bolt annyira skót, hogy az eddig 3 alkalom alatt, amikor bementem, az alkalmazottak között láttam egy angol lányt, egy néger fickót, egy indiait, meg vagy 5 arabot, és a bolt főnöke, akinél jelentkeztem, ő is arab volt, fura kék turbánnal a fején. Szóval nem azért nem vesznek fel, mert nem tudnám hitelesen eladni az árut:) viszont holnap 3 interjúra is kell mennem, ami szombathoz képest azért elég sűrű lesz, úgyhogy szurkoljatok:)

spórolunk?!

Az a rossz a bérlet nélküli életben, hogy lassú. Legalábbis a biciklinézésből - és természetesen a munkából fél órája estem haza, s most fáj mindenem. Miluval ma még nem is találkoztam, ő meg interjúról interjúra szaladgál.
A nap/hét híre amúgy, ami minden skótot felbolygat az egy 10 éves történethez köthető. (Nem is értem, ezt miért írom le a blogra, de ez legalább megrázó és nem unalmas, mint a mi napjaink.) Tehát: kb 10éve két akkor 10éves kisgyerek egy áruházból elrabolta, megkínozta majd megölte egy 2éves társukat. A gyerekeket 8évre berakták valami nevelőintézetbe, majd kiszabadultak és kaptak egy másik személyazonosságot. A hír ebben az, hogy egyikük most megint elkövetett valami bűntényt, tehát most a csapból is ez folyik. Komolyan kezdek félni a skóciai gyerekektől!
Persze velünk is történnek azért dolgok - vagy ha velünk nem is, Boxy gondoskodik a pörgésről. Múlt héten egyik éjszaka a nappaliban a konvektort hagyta bekapcsolva, másnap a fűtést. Ezek után szóltam neki, hogy máskor ilyet azért nem kéne, erre tegnap reggelre a sütőt hagyta bekapcsolva!!! A vicc ebben csak az, hogy mi direkt nem fűtöttünk be, pedig fáztunk, de spórolni kell. Milu még panaszkodott is a hidegre. Ha ezt tudja, valszeg a konyhában aludt volna, mert ott legalább jó meleg volt.
Tegnap megint a bolhapiacot vettük célba, bicajt persze nem leltünk. Helyette viszont megvettem Anne Rice vámpíros regényfolyamának első 4kötetét mindössze 1fontért. Egy bájos öreg nénitől. Sehogy sem áll össze a kép...
A nap híre pedig, ami engem érint az az, hogy találtam bicajt! Igaz, 50 font és csak szerdára lesz kész, de "turqoise" - már csak lakat kell rá és máris sokkal mobilabb vagyok. Anya nem ment bele, hogy szétszerelje majd kipostázza a hiperszuper otthoni kerékpáromat, így marad ez a megoldás, a nagy spórolás közepette. Pedig a munkahelyem kitalálta, hogy csináltassak Home Officet, ami végülis ilyen munkaengedély-féle - ez a munkavállalás feltétele, és minden álláshoz kell egyet csináltatni. 90fontért...Csak erre van felesleges 90fontom. Aztán majd alszok a híd alatt. Vagy a biciklimen...

Cramond

Vajon miért nem észleli a telefon bluetooth-a a gépét? Sajnos így hiába próbálkozok azzal, hogy feltöltsem azokat a "csodás" képeket a telefonomról, amik ma készültek a cramondi tengerparton.
Hát elég sokat vaciláltunk, hogy cramondnál nézzük-e meg a tengert, vagy inkább portobellónál (mindkettő Edinburgh külvárosa), de végül Csilla legeslegeslegjobb barátnőjének tanácsára cramondot választottuk, és nem bántuk meg:) legalábbis én nem:) végre először hozzáérhettem a sós tengervízhez, mert az ittenivel ellentétben itt kellett 20 centi vastag szemétrétegen áthámozni magunkat, hogy megérinthessük a víz felszínét. és nem is volt olyan hideg, mint hittem! és a tengernek ezen a részen homokos a partja, és a homokban volt rengeteg kagyló, amiből gyűjtöttünk is egy párat. Ez a cramondi öböl egyébként egy kis folyó torkolatánál van, és a torkolattal szemben van egy sziget is, amire apálykor be is lehet sétálni, de most sajnos pont nem olyankor voltunk, viszont lehetett látni a macskaköves utat meg mellette a járdát ami szép egyenesen belevezet a tengerbe.
ma voltunk bicajt nézni is, mert elég jó lenne, ha lenne... de sajnos túlságosan drágák voltak még a legcsövesebb fajták is ahhoz, hogy megengedhessük magunknak, úgyhogy kénytelenek leszünk holnap új bérletet venni a ma lejárónk helyett. de azért még előtte egy próbát megér a bolhapiac:)
Munkáról most nem akarok írni, mert egyelőre nem igazán van miről, talán jövőhéten már lesz, elvégre hivatalos vagyok egész sok interjúra, meg amúgy is, ezen a héten eléggé kezdett beindulni az élet a városban és az itt szerzett új ismerőseink szerint is márciusban szoktak felpörögni a dolgok és ilyenkortól kezdenek felvenni sokmindenkit sokmindenhova:)
ma mindegy, holnap majd Csilla tölt fel képeket, aztán majd írok valami izgalmasat is, de most egyelőre psszt:)