Boldog Anyák Napját!

Mert bizony Angliában ma ünneplik. Ennek örömére itt feltehetőleg mindenki étterembe megy - na nem mintha ez más napokon nem így lenne. Persze ezt is csak azért feltételezem, mert sok vendéglátóhelyen ki volt írva az "Ünnepeld az Anyák Napját nálunk" felirat.
Bicajt tényleg beszereztem már én is, de eléggé haragszom rá. Nagyon kattog a váltó, a hátsó kerekem valszeg ereszt; sehol sincs az otthoni bringámhoz képest...A péntekben csak az volt a jó, hogy Ramón elárulta: pénteken minden maradékot hazahozhatunk! Na nekem csak ez kellett, pakoltam is mindent befele. Végül 3kis papírzacskóval hagytam el a Standard Life menzáját - szégyelltem is magam érte...De legalább tudtam szerezni pulykasonkát meg sajtot is!

A szombat

Aztán tegnap, míg Milu három interjún is volt, én csak sétáltam a csodás napsütésben. Meg főztem. Erre vagyok jó.:) De végrevégre hétvége, az a legjobb része a hétnek. Kár, hogy mindezt vasárnap este írom...

Portobello

Miután Milu hazaesett, elkerekeztünk Portobelloba, ahol a tenger sokkal szebb és ami teli van hatalmas kagylókkal. Nem olyan apró kis vacak kagylókezdeményekkel, nem ám, ezeket a szerzeményeket otthon árulni szokták! Itt össze is haverkodtam két kis szálkás szőrő tacsival. Olyan kis aranyosak voltak, ödejöttek hozzám labdázni, bár n a gazdájuk helyében féltem volna, hogy egy nagyobb hullám elkapja őket.

Útban Queensferrybe - River Almond

Ma meg, ahogy előzőleg terveztük, a Forth Rail/Road hídhoz tekertünk el. (Van egy vasúti meg egy közúti is belőle, de egymás mellett vannak.) Az idő persze szürkébb volt, mint tegnap, de legalább nem esett. Összesen biciklizhettünk vagy 35 kilométert, még a hídon is átmentünk North Queensferrybe. A Halálhídon. Szörnyű volt. Iszonyú erősen fújt a szél, igaz, a tengerparton mindenhol fúj, de főleg nyílt terepen félelmetes volt. Azt hittem, biciklistől belesodor a vízbe, sőt, félidőben inkább beleugrottam volna a tengerbe, csak hogy ne kelljen tovább mennem. a túlsó parton aztán megettük előre elkészített szendvicseinket, majd mikor elég bátorságot gyűjtöttünk, indultunk vissza. Végig a tengerparton.

A hidak

A főszakácsunkba amúgy hivatalosan is szerelmes vagyok. Több okból kifolyólag.
1. rendesen ki tudja mondani a nevemet. Nem "Szilia" vagy "Szilla" vagyok neki, hanem Csilla
2. megtanított wrapet készíteni, és mindezt nagyon aranyosan tette - mindennemű ordibálás és te hülye vagy nélkül
3. kinyomtatta a home office-os papírjaimat - két példányban ( Ez a homeoffice egyébként egy hatalma kicseszés az újonnan csatlakozott - 2004ben - EU tagok munkavállalóival szemben. Lényegében egy kártya, amit minden egyes állásodhoz meg kell csináltatnod és ami állásonként 90fontba kerül. A kedves főfőnököm közölte is, hogy ha nem lesz ilyenem jövőhét péntekig, nem tud tovább alkalmazni. Remélhetleg a főszakács a védelmébe vesz majd.)
Legjobb barátomról Sallyről már rég beszéltem, épp itt az ideje. Pénteken épp beszélgettem skót barátommal, Callummal, mert vártam, hogy elmosson egy kanalat, amire szükségem volt. Erre Sally mögém kacsázott, megkocogtatta a vállam, és vihogva közölte, hogy a fiú is hallja: "Na de Szilia, Callumnak barátnője van!"
Ugye hogy jó fej?