Boldog Anyák Napját!

Mert bizony Angliában ma ünneplik. Ennek örömére itt feltehetőleg mindenki étterembe megy - na nem mintha ez más napokon nem így lenne. Persze ezt is csak azért feltételezem, mert sok vendéglátóhelyen ki volt írva az "Ünnepeld az Anyák Napját nálunk" felirat.
Bicajt tényleg beszereztem már én is, de eléggé haragszom rá. Nagyon kattog a váltó, a hátsó kerekem valszeg ereszt; sehol sincs az otthoni bringámhoz képest...A péntekben csak az volt a jó, hogy Ramón elárulta: pénteken minden maradékot hazahozhatunk! Na nekem csak ez kellett, pakoltam is mindent befele. Végül 3kis papírzacskóval hagytam el a Standard Life menzáját - szégyelltem is magam érte...De legalább tudtam szerezni pulykasonkát meg sajtot is!

A szombat

Aztán tegnap, míg Milu három interjún is volt, én csak sétáltam a csodás napsütésben. Meg főztem. Erre vagyok jó.:) De végrevégre hétvége, az a legjobb része a hétnek. Kár, hogy mindezt vasárnap este írom...

Portobello

Miután Milu hazaesett, elkerekeztünk Portobelloba, ahol a tenger sokkal szebb és ami teli van hatalmas kagylókkal. Nem olyan apró kis vacak kagylókezdeményekkel, nem ám, ezeket a szerzeményeket otthon árulni szokták! Itt össze is haverkodtam két kis szálkás szőrő tacsival. Olyan kis aranyosak voltak, ödejöttek hozzám labdázni, bár n a gazdájuk helyében féltem volna, hogy egy nagyobb hullám elkapja őket.

Útban Queensferrybe - River Almond

Ma meg, ahogy előzőleg terveztük, a Forth Rail/Road hídhoz tekertünk el. (Van egy vasúti meg egy közúti is belőle, de egymás mellett vannak.) Az idő persze szürkébb volt, mint tegnap, de legalább nem esett. Összesen biciklizhettünk vagy 35 kilométert, még a hídon is átmentünk North Queensferrybe. A Halálhídon. Szörnyű volt. Iszonyú erősen fújt a szél, igaz, a tengerparton mindenhol fúj, de főleg nyílt terepen félelmetes volt. Azt hittem, biciklistől belesodor a vízbe, sőt, félidőben inkább beleugrottam volna a tengerbe, csak hogy ne kelljen tovább mennem. a túlsó parton aztán megettük előre elkészített szendvicseinket, majd mikor elég bátorságot gyűjtöttünk, indultunk vissza. Végig a tengerparton.

A hidak

A főszakácsunkba amúgy hivatalosan is szerelmes vagyok. Több okból kifolyólag.
1. rendesen ki tudja mondani a nevemet. Nem "Szilia" vagy "Szilla" vagyok neki, hanem Csilla
2. megtanított wrapet készíteni, és mindezt nagyon aranyosan tette - mindennemű ordibálás és te hülye vagy nélkül
3. kinyomtatta a home office-os papírjaimat - két példányban ( Ez a homeoffice egyébként egy hatalma kicseszés az újonnan csatlakozott - 2004ben - EU tagok munkavállalóival szemben. Lényegében egy kártya, amit minden egyes állásodhoz meg kell csináltatnod és ami állásonként 90fontba kerül. A kedves főfőnököm közölte is, hogy ha nem lesz ilyenem jövőhét péntekig, nem tud tovább alkalmazni. Remélhetleg a főszakács a védelmébe vesz majd.)
Legjobb barátomról Sallyről már rég beszéltem, épp itt az ideje. Pénteken épp beszélgettem skót barátommal, Callummal, mert vártam, hogy elmosson egy kanalat, amire szükségem volt. Erre Sally mögém kacsázott, megkocogtatta a vállam, és vihogva közölte, hogy a fiú is hallja: "Na de Szilia, Callumnak barátnője van!"
Ugye hogy jó fej?

Bicajbicajbicaj!

Egész pontosan arról van szó, hogy tegnap én, ma pedig Csilla is bicajt vettünk, és már egész alaposan hozzá is szoktattuk a lábunkat:) és a legjobb, hogy a bicajom 30 fontba került, mert egy bácsi eladta, és miután kb 20 percet beszélt arról, hogy a fia Glasgowba költözött és a bringát itt hagyta, ő meg nem tud vele mit kezdeni, meg arról, hogy ugye én is francia vagyok?? aztán hogy van egy ismerőse, aki már járt Magyarországon, meg ilyen szokásos szövegek, hogy megkedveljem és utána ne legyen bőr a képemen alkudni:) mindenesetre, amikor ma csillának is megvettük a bicajt egy használt bicaj kereskedésben, megkérdezték, hogy majd 2 hónap múlva mennyiért vennék be a bringámat, és azt mondták 35 font, úgyhogy olyan rosszul nem járhattam:)
Jaj és hát a bicikli első féke egy csöppet el volt állítódva, de kb annyira, hogy nem hogy tekerni nem lehetett tőle, de már a küllőket is kocogtatta, úgyhogy azt kénytelen voltam leszerelni egy kés meg egy villa segítségével, mivel más szerszámunk nincsen. Na a villa használatát itt most nem tudnám leírni, azt mutatni kéne:)

Na most, hogy mit jelent Edinboróban bicajozni, azt a következő remekmű mutatja. Amúgy ez egy keresztmetszeti kép a városról:)

Szóval így a városba bemenet először egy laza kis emelkedőn kell felmennünk, aztán egy tökjó kis gurulás a patakig, ahol Csilla dolgozik, aztán egy durván meredek és durván hosszú szakasz, aminek kb a feléig el is jutok, aztán leláncolom egy mellékutcában a bringát és felsétálok a Princes Streetre, a jobcentre-be hogy munkák után kutassak, vagy a kávézóba, ahol minden jel szerint nem fogok dolgozni, vagy a skót boltba, ahol valószínűleg szintén nem, bár ki tudja:)
Ez a skót bolt azért skót bolt, mert skótszoknyákat árulnak, meg skót klánok címereit, skót zászlókat, izmos skótokról és gyenge görnyedt angolokról rajzolt remekműveket, rögbimezeket, és emellett megállás nélkül skótdudás népzene vagy néha skót folkmetál szól. És ez a bolt annyira skót, hogy az eddig 3 alkalom alatt, amikor bementem, az alkalmazottak között láttam egy angol lányt, egy néger fickót, egy indiait, meg vagy 5 arabot, és a bolt főnöke, akinél jelentkeztem, ő is arab volt, fura kék turbánnal a fején. Szóval nem azért nem vesznek fel, mert nem tudnám hitelesen eladni az árut:) viszont holnap 3 interjúra is kell mennem, ami szombathoz képest azért elég sűrű lesz, úgyhogy szurkoljatok:)

Cramond

Vajon miért nem észleli a telefon bluetooth-a a gépét? Sajnos így hiába próbálkozok azzal, hogy feltöltsem azokat a "csodás" képeket a telefonomról, amik ma készültek a cramondi tengerparton.
Hát elég sokat vaciláltunk, hogy cramondnál nézzük-e meg a tengert, vagy inkább portobellónál (mindkettő Edinburgh külvárosa), de végül Csilla legeslegeslegjobb barátnőjének tanácsára cramondot választottuk, és nem bántuk meg:) legalábbis én nem:) végre először hozzáérhettem a sós tengervízhez, mert az ittenivel ellentétben itt kellett 20 centi vastag szemétrétegen áthámozni magunkat, hogy megérinthessük a víz felszínét. és nem is volt olyan hideg, mint hittem! és a tengernek ezen a részen homokos a partja, és a homokban volt rengeteg kagyló, amiből gyűjtöttünk is egy párat. Ez a cramondi öböl egyébként egy kis folyó torkolatánál van, és a torkolattal szemben van egy sziget is, amire apálykor be is lehet sétálni, de most sajnos pont nem olyankor voltunk, viszont lehetett látni a macskaköves utat meg mellette a járdát ami szép egyenesen belevezet a tengerbe.
ma voltunk bicajt nézni is, mert elég jó lenne, ha lenne... de sajnos túlságosan drágák voltak még a legcsövesebb fajták is ahhoz, hogy megengedhessük magunknak, úgyhogy kénytelenek leszünk holnap új bérletet venni a ma lejárónk helyett. de azért még előtte egy próbát megér a bolhapiac:)
Munkáról most nem akarok írni, mert egyelőre nem igazán van miről, talán jövőhéten már lesz, elvégre hivatalos vagyok egész sok interjúra, meg amúgy is, ezen a héten eléggé kezdett beindulni az élet a városban és az itt szerzett új ismerőseink szerint is márciusban szoktak felpörögni a dolgok és ilyenkortól kezdenek felvenni sokmindenkit sokmindenhova:)
ma mindegy, holnap majd Csilla tölt fel képeket, aztán majd írok valami izgalmasat is, de most egyelőre psszt:)

I would walk five hundred miles...

Hát ők azok a csodálatos hírességek, akik itt laknak valahol a közvetlen közelünkben, de még nem sikerült kinyomoznunk, hogy pontosan hol:) A Proclaimers ugyanis it elég népszerű és ráadásul edinborói zenekar és ahogy a busszal megyünk be a belváros felé, több villanyoszlopon is ott virít a 2 srác 2 nagy feje az I LOVE LEITH felirat alatt/mellett/fölött. Leith egyébként Edinburgh történelmi kikötővárosa, ami már teljesen a város része lett, olyan, mint Athénnak Pireusz. (csak, hogy művelődjetek:)
És hát ma azt az 500 mérföldet majdnem meg is tettük, ráadásul tök fölöslegesen. Tegnap ugyanis láttunk egy hirdetést, amiben egy skót csaj ingyen felajánlotta a vasalódeszkáját az azért jelentkezőnek és mi jelentkeztünk is és megigérte nekünk, hogy ideadja, csak el kell mennünk érte Balernóba. Balerno egy Edinboró melletti falu, ami kb. 40 perc buszozásra volt a belvárostól, viszont eléggé fent van a hegyekben, úgyhogy ahogy odaértünk, hó is fogadott minket, nem is kicsi. Ami azért elég érdekes volt, mert a belvárosban, mióta itt vagyunk, nincs egy szikrányi se, de egyébként se lenne jellemző. Na de a lényeg, hogy odaértünk, és elkezdtük keresni a házat, ahova be kéne csengetni, de nem találtuk, úgyhogy felhívtuk a megadott számot, hogy hova kellene menni, és szépen elmagyarázták, hogy 5 mérfölddel odébb vannak a falutól, egy tanyán, ahova tömegközlekedés se jár, milyen színű a kocsink, majd nézni fogják az ablakból. Szóval hát nem akartunk 5 mérföldet sétálni oda, meg vissza még 5-öt vasalódeszkával a hónunk alatt, úgyhogy jöttünk haza:)

Viszont az milyen, amikor sokezer km-re az otthonodtól, egy otthontól sok országhatárral és tengerrel is elválasztott helyen, Skóciában valaki azt a kérdést teszi fel neked, hogy ÉS NEM ISMERED VÉLETLENÜL XY-T FELSŐZSOLCÁN? Jójó, azért az egy kicsit magyarázza a helyzetet, hogy pont magyartalálkozón voltunk, de akkor is!
Mindenesetre ma is sokat tudtunk meg a skót néplélekről, meg arról is, hogy ez mennyire felhasználható lenne arra, hogy mindenféle MLM-ekkel (Sciennet, TVI, meg Tili tudja a többit:) mennyi pénzt lehetne kicsalni belőlük... hát igen:)
És hát abban is biztosak vagyunk, hogy magyarokkal Skóciában sokkal jobb inni, mint skótokkal:)

legjobb barátaim

Botanikus kert, még mindig

Még jó, hogy Milu nem mesélte el az egész vasárnapot, így hagyva nekem is témát.
Kezdem is azzal, hogy nem dobtam egy hátast a Holyrood Parkban - közel sem voltam hozzá. Csak Milu megjegyezte, hogy egyikünk el fog még esni a sárban, és nem ő lesz az, én meg csak picit (icipicit!) megcsusszantam és cseppet összekoszoltam a cipőm. Ennyi a történet.

Ilyen szép hóvirágaink vannak, bizony ám!

A Holyrood Park amúgy a hatalmas park a város közepén, ami tele van több száz méter magas dombokkal. Ide a naplemente miatt zarándokoltunk el, de a nagy sár miatt nem jutottunk fel a nagy hegyek egyikére. Viszont csináltunk sok képet!

A Parlament - skótul és angolul, vagyis angolul és skótul

És láttuk a Skót Parlamentet, amit előbb egy gigantikus sünnek véltünk, de végül kiderült, hogy rossz épületet néztünk. A valódi parlament még építés alatt van és kábé a világ legmodernebbje, több építészeti díjat is nyert már. Ha majd elkészülnek a felújítással vagy mivel, le is fotózzuk nektek:)

Holyrood Park: befagyott tó meg fagyott lábú hattyúk

A nem látszó naplemente

A királynő skóciai nyaralója is, amit lazán csak Palace of Holyroodhouse-nak hívnak, is itt található. (Milutól most kérdeztem a nevét, neki meg csak most esett le, hogy "az a királynő skóciai nyaralója volt???"képben van...:D)

Tegnap, míg Milu fordított, én bejártam a várost, a jobcentret és még vásároltam is. (Négy litert tejet 1,5-ért; nem hagyhattam ki) A cv-ket még mindig lelkesen dobálgatom, sőt, tegnap már a két telefonhívásomat is tökéletesen értettem. Haladás! (Persze azért, mert mindkétszer külföldiekkel beszéltem...de akkor is!) Ma már interjúra is hivatalos voltam, szobalánynak jelentkeztem egy hotelbe, hogy anyukám büszke legyen rám. Még kamuztam is egy cv-t, amit tegnap délután nyomtathattam is ki; szobalány cv-m eddig ugyanis nem volt. Ez alapján lehúztam 3 és fél évet a La Rosa Hotelben Lillafüreden, mint room attendant.:) De 9:30kor én voltam a fickó első meghallgatott jelentkezője, és szerintem eléggé tetszhettem neki. Majd meglátjuk az eredményt. Mindenesetre holnap megint hivatalos vagyok egy hotelbe...Lehet végül csak takarítani fogok Skóciában?

Egy szar kép Miluról - ő mondta!!!

Egy jobb kép nem Miluról

Egy még jobb kép nem Miluról

Milu zoknija meg gépezős ruhája....na, most komolyan! Nem is bánom, hogy Boci a legjobb barátja Skóciában, nekem meg a vasaló az! Utána meg Betty, a kedves 70éves alsó szomszéd, utána Boxy, utána a csöves a tengerpartról utána meg....na,a lényeg, hogy Milu az utolsó helyen van!!! De ilyen szakadt zokni-nadrág kombóval ez nem is baj!

utolsó munkanap

(Nem is tudom, mi van velem. Elég nyomott vagyok, és rigolyás, s erre csak az idő is rátesz egy lapáttal. Ráadásul a nyelvvizsgámnak is ma lesz eredménye, bár szinte semmi esélyt sem látok rá, mégis csak arra tudok gondolni. Vagy csak arról tudok beszélni.)


Tegnap reggel megint bolhapiacoztunk, kellett vasaló meg legalább egy tepsi, mert a mienkben nincs. Nem is értem, ilyen retkes sütőt a világon nem láttam még, de ha nincs belevaló tepsi, akkor hogy koszolódott össze?


A tűzhely is olyan mocskos volt, hogy már a Milu szemét is bántotta; azóta kétszer is megtakarítottam, de az a rászáradt legalább 2 éves kosz nem tűnik el olyan egyszerűen...Tepsit végül nem kaptunk, de vasalónk az lett 1,5 fontért, 50penniért pedig vettem egy könyvet, és máris más színben láttam tőle a világot. (Azt meséltem, hogy múlt héten 10penniért vettem egy szemöldökcsipeszt egy drogériában? Ráadásul egy rózsaszín szemöldökcsipeszt!!!)



A boot sale után megmásztunk egy kisebb dombot, aminek tetején egy helyes kis park volt. Egész jó kilátás nyílt onnan a városra, de sajnos a partimalac fényképezőm képei nem adják ezt olyan jól vissza. Ha lesz végre fizum, veszek egy normálisat. Meg egy telefont. Megy egy kis laptopot. Meg egy cipőt. Meg egy nadrágot. Meg háztartási kellékeket, pl. hipercuki tányéralátéteket 8fontért. Valószínű:)



Délután 5től 10ig dolgoztam, de előtte elnéztünk az Ocean Terminalba, ami egy hatalmas pláza a tengerparton, egész közel hozzánk. Azt hiszem, ott is el tudnák költeni jó sok pénzt, de most inkább csak melóügyben mentünk oda. Jelentkeztem is egy macikitömős boltba, bár ezzel szemben fenntartásaim vannak. Ha láttátok volna a kötényes, gurulós kiskutyát húzogató fiút, ti is így gondolnátok.
Majd indulhattam is utamra a Clintonsba, bár szerencsére csak 1óra customer servicekedés várt rám, a többi dekorálás volt, és pontban 10kor el is engedtek. Byebye Clintons!