Loch Ness

Na hát erre is sor került.. Vasárnap ugyanis Csillával, Boxyval és a perui Alberto barátunkkal felkerekedtünk, béreltünk egy kocsit és nekivágtunk bejárni a skót felföldet és elindultunk egyenesen Loch Ness irányába. És annyira gyönyörű volt, hogy azt leírni nem lehet, és persze a képekről sem fog minden átszűrődni, szóval ezt az embernek saját szemével kell látnia:) Körülbelül 3 és fél órás kocsikázás volt Edinboróból Inverness, ami a nagyjából a tenger és a loch ness között helyezkedik el, aztán onnan szépen végigmentünk a tó északi partján és megcsodáltuk a ragyogó tiszta vizet, a tó partját szegélyező hegyeket és a köztük elterülő zöld legelőket, amik néhol nem is voltak annyira zöldek, mert annyira tele voltak birkákkal, hogy inkább fehérnek nevezném.


És természetesen Nessie-vel is találkoztunk, akiről hosszas nyomozás után megállapítottuk, hogy amellett, hogy ő a loch ness-i szörny, valójában lány, és komoly üzletember, pontosabban üzletszörny, aki felépítette kis üzleti birodalmát a saját hírneve köré, és abból él, hogy a tó partján kis pavilonok ezreiben kis nessie-figurákat ad el, hajós expedíciókat szervez jó pénzért a saját keresésére és nessie-múzeumot működtet a saját ereklyéivel. Szóval azért elég jó üzlet az, ha van a tavadban egy szörny:)


Mindenesetre ha nincs ez a szörny, akkor lehet, hogy nincs ami motiváljon minket és kihagytuk volna ezeket a szép dolgokat:)



És most a remek alkalmat kihasználva itt van egy várva várt pózolós kép rettegett lakótársunkról:)


Útunk során persze a loch ness-en kívül számtalan más tó mellett is elhaladtunk, amiknek a nevét se tudjuk, de mindegyik csodaszép volt.

Aztán miután a keleti partot elhagytuk és végigmentünk a loch ness és egyéb tavak mellett, eljutottunk fort williambe, a nyugati partra, ahol láthattuk az óceánt!! legalábbis annak egy kis öblét:)


Persze ez simán kinéz valami kis tónak, először mi is azt hittük, de attól még ez az óceán:)
(mivel sós volt a vize)

Aztán a hazaúton újra átkeltünk a skót felföldön, ahol nagy nagy kopár hegyek sorát, legelőket és vízeséseket láthattunk, kb ilyeneket:



Nemsokára jönnek a tegnapi, a város tetejéről, az Arthur's Seatről készült képek..

képadag

Csúnya szürke felhők útban Cramond felé

Tiszta Lost - ez az a kis út, amin apálykor átjuthatunk Cramond islandre

A szigetről a tenger

És a Halálhíd is látható!!!

Pózolós kép a másfél fontos kabátban

Indián barátom és az aranyhal

Még a napot is láttuk lemenni:)

A Princes Gardens és a csodás tavasz

Emós képek - mert Alberto nem olyan jó fotós, mint...én!

Wedding bus - milyen jó ötlet már!

Calton Hill

A modern Skót Parlament, amiről már régebben beígértem egy képet

A kikötőnk

Milu a hét 7 napjából 6ot munkával tölt, így megint én jegyzek be. Aztán a holnapi kirándulásunkról - megyünk bizony megkeresni Nessiet! - majd ő fog írni egy szép kereket képekkel teletűzdelve.
Az időnk szerda óta többé-kevésbé csodaszép. Szerdán szabályosan melegem volt a télikabátomban! Ez áprilisban Skóciában egész nagy dolog.
Csütörtökön aztán megérkezett Alberto, a perui, de Londonban élő barátom, így most vele lógok. Szerencsére nem pörög annyira ő sem, így nem akar mindig várost nézni - legalább pihenhetek én is. Most épp csirkét főz nekem, én meg elvileg németezek.
Tegnap aztán megérkezett végre a képeslapos fizetésem is, már csak be kell váltanom a csekket. Munka után elsétáltunk Albertóval Cramondba majd át a szigetre, ahova csak apálykor lehet átjutni. Estefelé töltök majd képeket is róla!:) A mai program eredetileg kastélynézés lett volna, délelőtt legalábbis, míg Milu is itthon van, de későn keltünk, így ezt most elhalasztjuk. Viszont a holnapi kirándulást, azt már nagyon várjuk!
A munkáról meg: olyan rosszul érzem magam miatta. Okosnak tartanak, és mindig rácsodálkoznak, milyen gyorsan tanulok, ezért képeznek is ki mindenfélére. Megtanítottak a pénztárgép használatára reggelikor és ebédidőben is, ami baromira nem nagy ördöngösség, csak gyorsan kell csinálni, mert ebédidőben pl. 800embert szolgálunk ki. Legalább. Jövőhéten meg Starbucks tréningen leszek, ami tök menő, mert otthon még nincs Starbucks, aztán ha lesz majd, nagy eséllyel pályázhatok oda a már meglévő tapasztalatommal. Ráadásul a többieket nem tanították meg ezekre a dolgokra. Én pedig szó nélkül ott akarom hagyni a helyet április végén...
Most megyek ebédelni. Perui csirke!

Kabátlesen

Nem is olyan jó, hogy kaptam végre fizetést. Így mindig csak vásárlok, mert van miből! Na jó, nem mindig, de péntek este óta minden nap elindultam shoppingolni, közben meg rájöttem, hogy mennyi minden is kéne nekem. Égető szükségem van például egy rózsaszín iPodra. (Persze mp3 lejátszóm van. A telefonom az, aminek az aksija olyan rosszul érintkezik, hogy már össze kellett celluxozni:D) De mindig csak arra tudok gondolni, milyen jó is lesz végre hazamenni:)
Tegnap is bolhapiacoztam, mert egyszerűen imádom az érzést. Vettem is másfél fontért egy türkiz kabátot, megint másfélért 3felsőt. Csak tudjam ezeket hazacipelni.
Ja, amúgy tegnap Milut elütötte egy taxi! Neki semmi baja, a biciklijének annál inkább, a taxis azonban megállás nélkül tovaszáguldott. Asszem igaza van Sallynek: a városban bicajozni tényleg veszélyes.
Nekünk ma is melóznunk kellett - nesze neked Húsvét, vagyis Milu 2től 11ig robotol, én csak 8től fél3ig voltam. Elég furcsa ez az itteni hozzáállás, mert nem mindenkinek szünnap a Húsvét hétfő. Boxy pl pénteken és ma sem dolgozott, de nálunk a Standard Lifeban ma is pörgés volt. Szerencsére a főnökséget csak Allan, a jó fej főszakács képviselte, ezért is jöhettem el félórával hamarabb. És indulhattam el a belvárosba kabátlesre. Találtam is egyet a gyerekrészlegen:) Rózsaszín!!! És pulcsi nélkül jó is rám!!!

Ítéletidő

Kedves Világ! Légy szíves hagyd abba a velünk való szórakozást és állj vissza a fejed tetejéről.
Mert most tényleg eléggé a feje tetejére van állva és fordítva működik minden, és most nem arról beszélek, hogy az autók az ellenkező oldalon közlekednek meg a nyilvános vécékben másik oldalon van a vécépapír, meg ilyesmi, hanem arról, hogy az időjárás mintha fordítva működne.
Amikor február elején megérkeztünk, el voltunk ájulva, hogy milyen meleg van, de azóta nem hogy nem javult az idő, de még romlott is. Tegnapelőtt ugyanis leesett az első havunk, pedig itt Edinburgh-ban elvileg télen is nagyon nagyon ritkán havazik.
És akkor a szélről még nem is beszéltem, ami mostanában nagyon durva. Kedden délután 2-től 11-ig kellett dolgoznom, és 2-kor olyan idő volt, amiben egy normális ember nem indul el biciklivel, én azonban mégis megtettem, mert nem akartam az éjszaka közepén gyalogolni haza. És akkor a tenger partján haladva megláttam a legnagyobb hullámokat, amiket valaha is láttam életemben. Aztán amikor egy kereszteződésnél le akartam kanyarodni és megálltam a piros lámpánál, hirtelen olyan széllökés kapott el, hogy helyben nekicsapott az épp mellettem elhaladó kamion oldalának. Szegény kamionos olyan rémülten szállt ki, szerintem már egy véletlenül elütött bicajosból kifolyó vértócsa lebeghetett a szeme előtt:) Na de hát nem lett semmi baj, mindenesetre viharos időben ne üljetek bicajra.

Egyébként annyiból jó az ilyen szélsőséges időjárás, hogy ilyenkor az embereknek megered a nyelve. Mert hát jó kis brit szokás minden beszélgetést azzal nyitni, hogy ejj már megint milyen rossz az idő, aztán 5 perc panaszkodás, hogy mennyire elázott a munkába tartó úton és végre ezután megkérdezik, hogy hogy vagy. Amitől néha szintén a falra tudok mászni, mert ez a "How are you?" vagy "Are you okay?" vagy csak simán "Alright?" kérdést minden nap legalább hússzor hallom és egy idő után már kezd dühíteni. Persze, hogy jól vagyok, mért ne lennék jól?? talán úgy nézek ki, mint egy zombi? Vagy minek kérdezgetitek annyit???

Szóval ezek a britek rettenetesen sablonos emberek és nem túl beszédesek, amikor beszélnek is, tök felesleges dolgokat mondanak, szóval bármiféle egy picikét is személyes dolgot elég nehezen lehet megtudni. A perzsa főpincérünkkel még csak 3-szor beszélgettem, de máris mindent tudok Iránról, a feleségéről, arról, hogy milyen fura őszköszöntő ünnepük van, vagy hogy hogyan kell kecskét vágni. Ezzel szemben a skót főnököm, akivel nap mint nap találkozok, most volt hajlandó elárulni magáról az első személyesnek nevezhető információt, mégpedig azt, hogy szereti a whiskeyt és hogy minden héten 2-szer be szokott menni a a közeli skót whiskey-s boltba. Persze ezzel sem árult el magáról túl nagy titkot, ugyanis majdnem minden reggel olyan másnaposan szokott bejönni, hogy amúgy is sejtettem, hogy nem veti meg az alkoholt.

Na most zárom a soraimat, remélem egyszer még a skót whiskeyről közelebbi élményt is közölhetek.

gyors híreink következnek

Glasgowban havazik, itt pedig annyira esik az eső és fúj a szél, hogy reggel gyalogoltam munkába. A farmerem úgy megázott, hogy még délután is vizes volt.
A nagyi és az unoka holnap végre hazamennek.
Én pedig Húsvétkor is melózok. De holnap végre megkapom az első fizum.:) Veszek is egy ananászt!
(Holnap már ráveszem Milut, hogy írjon, de ő most is melózik egészen 11ig. Húzok tanulni én is.)

Háphápháp

Míg Milu munkából munkába szaladgál, nekem kreatívnak kell lennem: a satnya idő ellenére hasznosan kell eltöltenem a hétvégét!
Kezdve a péntekkel. Bár tényleg durván rossz idő volt, egész napos eső és ködfoltok, nem is mozdultam ki. Ráadásul a kedvem is rossz volt, ezért inkább boroztam Boxyval és németeztem. (Nem tudom, a bor hatására történt e, de az egyszer elolvasott szavakra másnap reggel is emlékeztem. Különös, különös.)
Tegnap meg...hajjajjj, olyan kis listát írtam - gondolatban mindig pipáltam a végrehajtott célokat. Pedig a bicajom reggel rászorult egy kis renoválásra, leoperáltuk róla a sárvédőt - máris jobbak vagyunk, mint az itteni bicikliszerelők.
Aztán piros habartkrumplileves főzése után el is indulhattam utamra. Először a cv-met dobtam be egy nagyon tetszetős kávézóba - keresek egy részmunkaidős melót; ahol a főnökkel tök jól elbeszélgettem. Nem csak hogy tudta, mi Magyarország fővárosa, de jól is ejtette ki, s mikor mondtam neki, hogy keletre lakok Budapesttől, betájolta, hogy "akkor a nagy síkság közepén". Mikor meg elmagyaráztam neki a nevem kiejtését, rögtön azt reagálta: "Mint a Chinchillában". És rá is írta ezt az önéletrajzomra. Jó fej:) Bár nem hiszem, hogy megkapom a melót, de ilyen élmények kellenek.
Utána végigszáguldottam a buszok közt a Princes streeten - valahol le kellett parkolnom, mert 3kor Nuriával találkoztam. (Ő a spanyol lány a képeslapos boltból.) Be is néztünk egy kávézóba s végre csak ülhettem, süttethettem az arcomat és várhattam, hogy kiszolgáljanak. Na meg beszélhettem egy kivülállónak a hétköznapi gondokról, aki legalább minden téren egyetértett velem.
Listám következő pontján a tej szerepelt, amiért szintén Nuriával ugrottunk be a Farmfoodsba. 2x2 litert szereztem be végül - ekkor még nem gondoltam bele, hogy mindezt haza is kell cipelnem. Biciklivel. Visszapillantók, vigyázat! Az utolsó feladat az Aldi megkeresése volt, amiből mindössze 3 darab van Edinbraban és mind nagyon messze tőlünk. Sebaj, málhás szamárként elkerekeztem a legközelebbibe, a nap sütött, időm volt rá, mi kell még?
A fura csak az volt, hogy alig voltak a boltban. Pedig. Én azért szépen be tudtam vásárolni ott. Kábé ez eddig a legolcsóbb hely, ahol jártunk. Vagy ha nem is minden, de az akciós termékek meglepően olcsóak. Vegyük pl. a szőlőt, ami mindenhol 2font körül van, itt 59penny. Nem is hittem a szemeimnek. (De azért vettem 2 dobozzal...)
A gond csak az volt, hogy ekkor már két szatyrom is volt, de még messzebb kerültem a lakástól. A kocsik közt nem akartam imbolyogni, ehelyett elővettem kis térképemet, és kibogarásztam, hogy a patak (aka Water of Leith) kábé 100méterre van az Alditól, s amellett megy egy kis gyalogút, ahol sokkal biztonságosabb a biciklizés. Persze ennek ellenére a hazautam elég kalandos 1óra lett: a bicaj folyton bekapta a szatyrot, így a végére csak egy működő füle lett, alul pedig potyogtak ki a szőlők.
Azt hiszem, a városban ezért nem jár senki sem nagybevásárolni biciklivel.
Mára galériázást terveztem - azok ingyenesek ugye, így megint a Water of Leith mellett kerekeztem. Csakhogy miután felcipeltem a bicajt a 40méter magas dombra (a vacak kacskaringós lépcsősoron), a 3 kapu egyikén se tudtam bejutni a modern galériába. Így indultam tovább az Aldiba, mert kuszkuszt akartam ebédelni, és ott láttam olcsón. Aztán végül rizottót vettem, de ez is finom lett. (Ugye, mindig csak dolgozó Milu?)
A nap találós kérdése pedig: vajon az unoka - aki pénteken érkezett - miben keverte ki a hajfestékét?
A helyes megfejtő 1hét ingyenes csövelést nyer a kanapénkon!

Munkából munkába

Hát elég más lett most minden. Csilla hétfőtől péntekig dolgozik reggel 8tól délután 3ig, én meg elég változó műszakokban a hét előre megjósolhatatlan napjain, úgyhogy elég ritkán jön ki úgy a szabadidőnk, hogy mindketten ráérjünk és elmehessünk például kirándulni vagy akárhova.
A két leggyakrabban előforduló műszakom 8tól 5ig tart, illetve 5től hajnali 2ig, utóbbi miatt baromi hasznos, hogy biciklivel járok dolgozni, mert az éjszakai buszok elég ritkán járnak, ráadásul nagyon drágák, és ha még lenne is bérletem, akkor is kéne fizetni érte.
és hát azért elég sok érdekes dolog van egy 5 csillagos hotelben. A munkám nagy része abból áll, hogy edényeket kell elmosogatni, meg tányérokat bepakolni a mosogatógépbe, takarítani furábbnál furább konyhai meg éttermi eszközöket és néhány dologban segédkezni a szakácsoknak, zöldségeket pucolni, kajákat tányérokra szedni meg ilyesmi. És a hotel konyhája baromi nagy. Rengeteg szakács dolgozik sok különböző részlegen, van egy rész, ahol a húsokat sütik a szakácsok, van külön cukrászdás terület kis pékséggel, egy pult, ahol a zöldségeket és a gyümölcssalátákat készítik el és a központi rész, ahol az egyéb főételek meg köretek készülnek. És kaját is kapunk elég rendesen, a hivatalos ebédidőkön túl elég gyakran érkeznek kóstolók és mindenféle finomságok.

A munka elég változó, hogy mennyire nehéz, attól függ, hogy van-e valamiféle külön rendezvény, mert akkor az nagyon meg tudja dobni a forgalmat. Például ma is elég nagy volt a hajtás, pedig ma eredetileg szabadnapos voltam, és pihenésre készültem, de reggel hívtak telefonon, hogy mégis csak be kéne menni... És most így a hétvégém elég hajtós lesz, mert holnap 5től hajnali 2ig dolgozok, aztán másnap délelőtt menni kell pincérkedni, amiről még nem is írtam, az 6ig tart és onnan rögtön mehetek éjfélig hotelezni és utána hullafáradtan dőlhetek le aludni..
Viszont a pincérkedős munka is egész érdekes és tök szívesen csinálom. Testileg elég lefárasztó, mert rengeteget kell szaladgálni és rengeteg jól megpakolt tálcát és tányért kell ide-oda hordozni, viszont izgalmas beszélni a vendégekkel és segíteni nekik, vagy gyakran hallgatni ahogy az ételt szidják, hogy mennyire borzalmas az íze, és ebben teljes mértékben egyet is tudok velük érteni:)

Na hát most csak a munkáról írtam, de ilyennek is kellett lennie, valószínűleg nem sokáig fogom csinálni ezt a 2 melót így egymás mellett, mert így nem maradna időnk kirándulgatni és megtalálni Nessie-t, mert hát végülis azért jöttünk...

helyzet

Minden unalmasabb, most, hogy Milu is elkezdett dolgozni. Pedig csak egy napja...Most már legalább megérti, hogy a nap végére miért esek szét én is mindig. És miért alszok be 10előtt.
Ma meg mennie kell a Sheratonba, déltől 9ig ott lesz. Sürgősen találnom kell valami programot! Milyen lenne már, ha unalmamban németeznék?! Már a takarítás is sok volt. Pedig! Boxy pénteken közölte, hogy jövőhéten az előttünk itt lakó lány látogatóba érkezik a nagymamájával. És itt lesznek 5napot. Milyen jó is, legalább nem leszek egyedül. (A nagyi meg biztos rossz véleménnyel lesz rólam, ha meglátja az iszonyat mocskos tűzhelyet. Amit hetente lesúrolok, de amin ez nem látszik meg.És amit Boxy egy főzés alkalmával ugyanúgy összekoszol...)
Amúgy meg lélekben készülök a nyelvvizsgára. A magnó, ami ugye a szóbeli része, április 24.én lenne, és már nézegettem repjegyeket akkorra. A csavar csak az benne, hogy a nyelvvizsga után jönnék is vissza még két hétre. Jó, tudom, hogy ez logikátlan hangzik, de ha hétfő éjfélig foglalok, 30fontból eljutok Pozsonyba majd vissza. Itt pedig egy nap alatt ennél simán többet keresek. Teljesen megéri. (Persze Pozsonyból még haza kell jutnom, de ez részletkérdés. És még semmi sem biztos. Lehet nem kapok szabit, vagy lehet, hogy a szóbeli szóbeli része nem május 8.án, hanem hamarabb lesz. A legjobban május 15.nek örülnék. Akkor, az eredeti tervhez igazodva, hazafelé bejárhatnánk egész Európát. Persze beugranánk Németországba is, csak hogy készüljek kicsit a nyelvvizsgámra:))

Interjúözön

No hát az elmúlt egypár napban a szokásosnál is több interjún voltam, szombatra 3 is jutott, majd hétfőn, kedden és ma is volt mit csinálnom, és hát jó és rossz tapasztalat is akadt.
Szombaton elsőként egy bicajjal igencsak nehezen megközelíthető Sainsbury-ben voltam, ami nagyjából megfelel a brit spárnak, és van is a városban rengeteg kis üzlete, de amiben én voltam, az egy otthoni hipermarkethez hasonlít. Na hát az ott lefolytatott dolog nem is igazán interjú volt, inkább egy felvételihez tudnám hasonlítani, dvd-n mutatták nekünk a kérdéseket és papíron kellett rá ikszelgetni a válaszokat, de néhány kérdés kb ilyen általános iskola 1. osztály szintű volt. Pl. volt egy olyan, hogy "Judy bevásárlókocsijában 5 narancs van. Ha levesz még 8 narancsot a Sainsbury polcáról, hány narancsa lesz?" és összesen négyen voltunk a felvételiző turnusban, rajtam kívül volt 2 indiai srác, meg egy skót, és a skót fiún komolyan látni lehetett a verítékcseppeket...

Aztán voltam egy belvárosi hotelben interjún, ahol az interjúztató főnök elég komolyan belement mindenbe, kérdezgetett, hogy mit tennék adott szituációkban, aztán közölte, hogy jólvan, minden rendben lesz, de azt ne feledjem, hogy "ez nem Magyarország, itt MUNKAKULTÚRA VAN!" Hát akkor így azért ez eléggé meglepett és megkérdeztem, hogy hol dolgozott ő Magyarországon, vagy egyáltalán járt-e már ott valaha.. Mert azért azt a lazaságot, ami itt van, azt se nevezném igazán munkakultúrának.

Már kezdtem tényleg rosszul érezni magamat, mert nem először történik meg, hogy lenéznek és hátrányban részesítenek csak azért, mert magyar vagyok. 2 hete például olyan interjún voltam, ahol a nő mindenféle kerülgetés helyett közölte, hogy alkalmas vagyok a munkára, minden adottságom megvan hozzá és a hozzáállásommal sincs gond, de mivel magyar állampolgár vagyok, ezért nem biztos, hogy tud alkalmazni, majd felhív...
Na hát ehhez képest az aznapi 3. interjúm így zajlott:

- Good afternoon, my name is Gábor, I am here to apply for the Kitchen Porter job.

és a srác akihez beszéltem, elkezdett nevetni és meglepetésemre magyarul válaszolt:

- Szia, én meg Tamás vagyok, fel vagy véve.

És akkor így ledöbbentségemben azt éreztem, hogy a sors most kárpótolt mindenért, mert amiért eddig nem akartak felvenni, most pont azért vettek fel.
egyébként a Sheraton Grand Hotelről, Edinboró legnagyobb hoteléről van szó, ahol rengeteg ember dolgozik, és a feladatom elméletileg mosogatás, takarítás a konyhában, edények pakolászása és néhány egyszerűbb kaja elkészítése és előkészítése. És természetesen reggeli, ebéd és vacsora is jár, attól függően, hogy mikori műszakban vagyok. És hát ez a műszakbeosztás elég vegyes lesz, de állítólag elég rugalmasak, lehet csereberélni, ami annyiból hasznos, hogy így talán be tudom osztani úgy, hogy a másik munkámra is legyen időm. Ugyanis tegnapelőtt szóltak, hogy felvettek a kávézóba, ahol múlt héten voltam próbamunkán, illetve nem is a kávézóba, hanem annak az étterem részébe pincérkedni, ami annyit jelent, hogy szombatra és vasárnapra lenne elfoglaltságom. Meg azt is jelenti, hogy mehetek a boltba egy fekete nadrágot, meg egy fekete cipőt venni...

Csilláról most nem írtam, de azt azért megemlítem, hogy egyre magabiztosabban bicajozik, ennek köszönhetően ma egy visszapillantóval gazdagabbak lehettünk volna, ha felszedhette volna a földről és nem kell fénysebességgel eliszkolnia:)